Nem kétséges, hogy a Szaddam Husszein vezette iraki rezsim támogatja a palesztin terrorizmust. Mi több, az irakiak olyannyira vakmerőek, hogy még csak nem is próbálják tagadni azt a tényt, hogy finanszírozzák és bátorítják a terrorista akciókat, főleg az izraeli civilek ellen elkövetett öngyilkos merényleteket.

 

Az iraki segítségnyújtásnak számos formája van. Ezek közül is leginkább említésre méltó a terroristák családjának juttatott anyagi támogatás, de folytatnak terrorista-kiképzést és -irányítást is, valamint propagandával árasztják el a palesztin társadalmat, arra biztatva a palesztinokat, hogy a fegyveres konfliktus állapotát továbbra is fenntartsák.

 

Irak elszántan ellenez minden olyan palesztin, arab vagy nemzetközi politikai kezdeményezést, amely az izraeli-palesztin konfrontáció megszüntetésére irányul. Az iraki rezsim alapvető érdekének tartja, hogy a két oldal közti feszültség fennmaradjon, sőt eszkalálódjék.

 

Iraki pénzjutalom Szaddam Husszein egyik, a palesztin terrorizmust támogató leghatékonyabb formája a pénzjutalom. Az irakiak, a Palesztin Hatósággal szoros együttműködésben, bizonyos tarifákat állapítottak meg, azaz például egy öngyilkos merénylő családja 25.000 dollárt kap. Azon terrorista családja viszont, akit akció közben egyszerűen „csak” megöltek, 10.000 dollár pénzjutalomban részesül. Ezek az összegek aztán a családokat arra ösztönzik-serkentik, hogy feláldozzák szeretteiket, miközben megteremtik anyagi biztonságukat is. A média becslései szerint Irak ez idáig több mint 20 millió dollárt utalt át a palesztin terroristák családjainak. Az „Arab Felszabadítási Front”, valamint az iraki Baath Párt a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló területeken afféle „kifizetési megbízottként” működik. Terrorista akciók A másik terror-szervezet a „Palesztin Felszabadítási Front”, Muhammad Zajdan (Abu al-Abbasz) vezetése alatt, voltaképpen az Izrael elleni terrortámadások irányító testülete. Ugyanezen szervezet hajtotta végre 1986-ban az Achile Lauro hajó fedélzetén azt a terrorista merényletet, amelyben egy amerikai állampolgárt meggyilkoltak. A Palesztin Felszabadítási Front elfogott aktivistái bevallották, hogy katonai kiképzésre küldték őket Irakba. Kiképzésük célja az volt, hogy izraeli civilek és katonai célpontok ellen kövessenek el merényleteket. Ugyanezen szervezet felelős a tizenkilenc éves diák, Jurij Guskin elrablásáért és meggyilkolásáért, akárcsak egy robbanószerkezet elhelyezéséért a haifai őrállomáson. Folytonos felbujtás Az iraki rezsim szakadatlan űzi propaganda-hadjáratot folytat, arra bujtogatva a palesztinokat és az egész arab világot, hogy megsemmisítsék Izrael államát. A palesztin sajtóban megjelenő történeteket és „tájékoztatókat” a szó szoros értelmében „megvásárolják”, sőt ez a propaganda-hadjárat nem korlátozódik Izraelre, de kiterjed az egész nyugati demokratikus világra és az Egyesült Államokra is.

 

Összefoglalás   

 

2002. március 4-én az iraki televízióban Husszein kijelentette: „Végtelenül büszkék vagyunk a palesztin emberek bátorságára, de legfőképpen az öngyilkosok hősiességére. Allahra mondom, amit a palesztinok tesznek, az minden képzeletet és minden várakozásomat felülmúlja!”

 

E megnyilatkozás, valamint az Irak által kiépített infrastruktúra és a terroristák családjának fizetett pénzjutalom együtt, nem hagy kétséget afelől, hogy az Izrael ellen elkövetett terrortámadások fő szervezője és ösztönzője Irak.   

Irak ballisztikus rakéta arzenálja súlyos veszteségeket szenvedett az Öböl-háborúban és a háború után az ENSZ ellenőreinek fegyverzet megsemmisítő munkája következtében.

 

Az ENSZ szankciók meggátolták Irak törekvését háború előtti rakéta-kapacitásának újratermelésében. Ennek ellenére Irak rakétagyártását jelentős részben újjá tudta építeni, és mindent megtesz azért, hogy arzenáljának megerősítése érdekében a szankciók által meghatározott korlátokat a végsőkig feszítse.

 

1996-ban Rolf Ekeus, az ENSZ fegyverzetellenőreinek volt ügyvezető elnöke többször állította nyilvánosság előtt, hogy Irak továbbra is számos SCUD rakétát rejteget. Emellett aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy Irak e rakétákhoz tartozó vegyi és biológiai robbanófejeket is rejteget.

 

A feltételezések szerint Irak az ENSZ Biztonsági Tanácsának 687-es határozatában tiltott, 150km-nél nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztésén dolgozik.

 

A nyilatkozataiban található, az ENSZ fegyverzetellenőrei által megállapított ellentmondások arra utalnak, hogy Irak SCUD típusú, 650km-es hatótávolságú rakéták egy kis csoportját, pl. az al-Hussein típusút, tartja vissza. Ez a fegyver képes arra, hogy célba vegye Izraelt, Iránt, Szaud-Arábiát és Törökországot. Emellett feltételezhető, hogy számos indítónak és robbanófejnek is birtokában van.

 

Irak továbbra is dolgozik az al-Szamud nevű, folyékony üzemmeghajtású rövid hatótávolságú rakétán (amely a megengedett 150km-es távnál hosszabbra képes repülni). Az al-Szamudot és a szilárd üzemanyag meghajtású Ababil–100-at is bemutatták egy bagdadi katonai parádén 2001. december 31-én, amely arra utal, hogy mindkét rendszer közel áll hadműveleti telepítéshez.

 

Köztudott, hogy Irak több fontos rakétagyártó helyszínt újjáépített. Az északi al-Rafah Irak elsődleges folyékony üzemanyag meghajtású rakétamotor próbatelephelye. Ott új és nagyobb, kétségtelenül tiltott, hosszabb hatótávolságú rakétamotorok kipróbálására állomást épít.

 

Az al-Mamun állomásuknál az irakiak újjáépítették a fegyverellenőrök által szétbontott szerkezeteket, melyeket eredetileg a szilárd üzemanyag-meghajtású motorok gyártására terveztek a Badr –2000 rakétaprogram számára.

 

Irak Öböl-háború utáni rakétagyártó tevékenységének nagy része az Ababil program égisze alatt fut. Ez a program szilárd és folyékony üzemanyag-meghajtású, 150 km-nél kisebb hatótávolságú rakétákat fejleszt, amely megengedett az ENSZ Biztonsági Tanácsa 687-es határozatának értelmében.

 

Az ENSZ fegyverzetellenőreit azonban aggodalommal töltik el azok az egyre nagyobb számban előkerülő bizonyítok, amelyek arra utalnak, hogy Irak ennek a programnak felhasználásával próbál a jövőbeni nagy hatótávolságú rakétafejlesztéséhez szakértelmet szerezni.

Irak biológiai fegyverprogramja sokféle hatóanyagot és lőszert foglal magában. A biológiai hatóanyagok közt van anthrax, botulinum, ricin, aflatoxin, mycotoxin és egyéb különféle vírus.

 

A biológiai fegyverprogramot szállítási rendszerekkel álcázták a taktikai fegyverektől (122 mm rakéták és tüzérségi lövedékek) a stratégiai fegyverekig (légibombák és al-Hussein robbanófejek), amelyek biológiai hatóanyagokkal vannak töltve.

 

1990 augusztusáig az iraki biológiai fegyverprogram látszólag gyors ütemben fejlődött, terjedt és változott. 1990 augusztusában „rohammunkát” indítottak, és a hangsúlyt a biológiai fegyverek gyártására helyezték.

 

Irak később elismerte, hogy 19000 liter tömény botulinum mérget, 8500 liter tömény anthraxot, és 2200 liter tömény aflatoxint gyártott.

 

Az Öböl-háború alatti koalíciós légitámadások elpusztították vagy tönkretették Irak biológiai háborús berendezéseit, beleértve az al-Kindi-it és a Salman Pak-it. Azonban a koalíciós bevetések előtt az irakiak áthelyezték majdnem az összes hatóanyaggyártó felszerelésüket Al Hakamba és más helyekre, valamint eltemették az összes biológiai hatóanyaggal megtöltött lőszert.

 

Irak azt nyilatkozta, hogy az összes biológiai hatóanyagot és fegyvert az Öböl háború után megsemmisítették. Azonban megfelelő dokumentáció hiányában, és amiatt, hogy Irak legalább 12 éve folyamatosan félretájékoztatja a nemzetközi közösséget, e nyilatkozatok kérdésessé válnak.

 

Iraknak orvosi-, állatorvosi-, és más egyetemi épületeiben biotechnikai kutatások és fejlesztések folynak, és az iraki biológiai háborús program volt tagjai is ott dolgoznak.

 

A laboratóriumi felszerelések nagy többsége többfunkciós és biológiai hatóanyagok fejlesztésére is használható. Irak birtokában van a biológiai fegyver-, és hordozórendszerek gyártáshoz szükséges technológiának, felszerelésnek és nyersanyagnak.

 

Irak bevallotta, hogy biológiai hatóanyagokat állít elő. Egy vezető iraki tiszt 1995-ös disszidálása után azt is elismerte, hogy SCUD robbanófejekkel, légibombákkal és repülőgépekkel bevethető, több ezer liter anthrax, botulinum és aflatoxin fegyverré alakításán dolgoztak már akkor.

 

Az ENSZ biztonsági szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy Irak a rendelkezésére álló biológiai hatóanyag-készlettel kapcsolatos nyilatkozatai a valódi méreténél lényegesen kisebbnek állították be biológiai fegyverprogramját, és hogy a bevallottnál 2–4-szer nagyobb mennyiségű hatóanyagot gyártott.

 

Az iraki védelmi minisztérium 2001 januári jelentése szerint Bagdad folytatja fegyverprogramját, ezen belül átalakítják az L-29-es gyakorlórepülőket, amelyek ezzel alkalmassá válnak kémiai vagy biológiai fegyverek hordozására és bevetésére.

Irak az 1970-es években kezdte meg vegyi fegyverek gyártását célzó kutatásait, és az 1980-as évek elején kezdett vegyi hatóanyagokat gyártani.

 

1982-ben, az iraki-iráni háború korai szakaszában, az irakiak zavargások kordában tartására használt vegyi fegyvereket használtak az iráni támadások visszaverésére, és 1983-ra mustárgáz, 1984 márciusában tabun (ideggáz) tartalmú vegyi anyagok alkalmazásáig jutottak el.

 

Irak a háború egész ideje alatt használt vegyi fegyvereket, a későbbi szakaszban bevetett Sarin és GF idegbénító anyagokat is.

 

1986 júliusára, becslések szerint, körülbelül 10,000 iráni halálát okozta az iraki vegyi hadviselés. Bár a kezdetekkor Irak a vereség elhárítása érdekében használta vegyi fegyvereit, de később a támadások sikerére érdekében alkalmazta azokat.

 

1988 közepén, az iraki támadó hadműveletek sikere Délen végül arra kényszerítette Iránt, hogy megszűntesse az ellenségeskedést, és így befejeződött a háború.

 

Először Irak vetett be vegyi fegyvert 1987-ben 20 falu ellen. Egy évvel később, az iraki haderő több ezer iraki kurdot gyilkolt meg vegyi hatóanyagokkal Halabja kurd városban 1988 márciusában. Ez volt a modern idők legnagyobb méretű vegyi fegyver támadása civil népesség ellen.

 

A Halabja támadásban több vegyi anyagot is bevetettek, köztük mustárgázt, idegi hatóanyagú sarint, tabunt, és feltehetően ciánt is.  Az irakiak által kifejlesztett vegyifegyver hordozóeszközök közé tartoznak az „Al-Hussein” föld-föld rakéták vegyi rakétafejei, különböző típusú bombák és tüzérségi gránátok.

 

Bár Irak vegyi hadviselési programja súlyos károkat szenvedett az Öböl-háborúban és az ENSZ fegyverzetellenőreinek romboló ás ellenőrző tevékenysége következtében, de korlátozott mértékben megőrizte azt a képességét, hogy újraépítse azt.

 

Irak ipari és kereskedelmi célra használt vegyianyag-gyártás infrastruktúrájának meghatározó részét újjáépítette oly módon, hogy az viszonylag gyorsan átalakítható legyen hadi célokra.

 

Az ENSZ fegyverzetellenőrei hiányosságokat fedeztek fel az iraki könyvelésben és termelésben, amely erősen arra utal, hogy Irak nagy mennyiségű vegyi anyag, valószínűleg VX, sarin, cyclosarin és mustárgáz készleteket őriz.

 

Irak nem számolt el több száz tonna vegyi anyaggal, több tízezer töltetlen lőszerrel, köztük SCUD rakéta robbanófejekkel, legalább 15,000 tüzérségi löveggel, az ideggáz hordozására korábban előnyben részesített eszközzel csakúgy, mint csaknem 550, mustárgázzal töltött tüzérségi gránáttal.

Bár Irak 1969-ben jóváhagyta a Fegyverkorlátozási Egyezményt, világos jelek mutattak arra, hogy már hosszú ideje nukleáris fegyverek birtoklására törekszik.

 

1989-ben az Egyesült Államok titkosszolgálatai feltételezték, hogy Irak kormánya nukleáris robbanóanyag kapacitás beszerzését tervezi. A feltételezést azokra a bizonyítékokra alapozták, melyek szerint nukleáris fegyverekhez kötődő berendezéseket és anyagokat szereztek be.

 

A Nemzetközi Atomenergia Bizottság (IAEA) ellenőreivel kapcsolatban álló szakértők úgy vélik, nem több mint 6-24 hónapon belül Irak képes lett volna arra, hogy működőképes nukleáris szerkezetet gyártson.

 

Az iraki nukleáris program nagyszabású és korlátlan költségvetésű program volt, és sokkal kevésbé volt sebezhető a precíziós bombázás pusztításával szemben. Az Öböl háború alatt az iraki nukleáris célpontok listája két helyszínt említett, de a háborút követően az ENSZ ellenőrök végül több mint húsz, az iraki nukleáris programban szereplő helyszínt tártak föl.

 

Irak nukleáris programja igen jelentős károkat szenvedett részben az Öböl-háborús bombázások, részben az IAEA ellenőrzés következtében.

 

Az IAEA minden hasadó anyagot eltávolított Irakból, de a tudósok és műszaki szakemberek tudása és tapasztalatai, továbbá valószínűleg valamilyen mennyiségű dokumentáció és infrastruktúra fennmaradt.

 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1991. évi 687-es határozatában Irak számára a határozat elfogadását követő 15 napos határidőt adott a nukleáris anyagokhoz kapcsolódó helyszíneket, anyagmennyiséget és típusleírást tartalmazó nyilatkozat benyújtására.

 

Azonban, az IAEA nem tudta követni ezt a menetrendet, mivel Irak a tagadás, a leplezés útját választotta, és ezzel akadályozta a szervezet munkáját. Első nyilatkozatai teljeséggel elégtelennek bizonyultak és a megjelölt ellenőrzési helyszínekre való belépést is megakadályozták.

 

Az elmúlt években Irak fokozta a nukleáris fegyverek beszerzésére irányuló törekvéseit, és világméretű vadászatba kezdett az atombomba gyártásához szükséges anyagok után.

 

Az International Institute for Strategic Studies (Stratégiai Kutatások Nemzetközi Intézete), független kutató szervezet által 2002. szeptember 9-én kibocsátott beszámoló következtetése szerint Szaddam Husszein hónapokon belül képes nukleáris bomba gyártására, ha elegendő mennyiségű hasadó anyaghoz jut.