A gazdasági összkép

A gazdasági összkép

  •   Az infláció ellenőrzése
  •  
    •    
    ​A kezdetektől egészen 2000-ig Izrael gazdasága sokat szenvedett az emelkedő árak miatt, annak ellenére, hogy a kapcsolódási mechanizmus segítette némiképp az embereket, hogy megbirkózzanak a következményekkel.  
  • Fotó: I. Sztulman
     
    ​Valamennyi pénzügyi kötelezettséget, valamint a munkabéreket, nyugdíjakat, takarékszámlákat, életbiztosításokat, jövedelemadókat stabilabb értékhez kötötték (például külföldi deviza vagy vásárlói árindex), és ezáltal enyhítették az infláció hatását. Ennek köszönhetően Izraelben emelkedett az életszínvonal, függetlenül attól, hogy az infláció egyszámjegyű (az 1950-es évek közepétől az 1960-as évek végéig), kétszámjegyű (1970-es évek) vagy háromszámjegyű volt (az 1980-as évek első fele). A gazdaság természetesen megsínylette az inflációt, jól mutatta ezt például a beruházási hangulat romlása. Mindazonáltal az 1980-as évektől folyamatos javulás köszöntött be.
     
    Az infláció egy év alatt drasztikus mértéket ért el, 191 százalékról (1983) 445 százalékra (1984) nőtt, és egyre fenyegetőbb lett a veszélye annak, hogy négy számjegyűre emelkedik. 1985 nyarán ezért a munkapárti Simon Peresz vezette nemzeti egységkormány Jichák Modaival, a Likudpárti pénzügyminiszterrel radikális stabilizációs programot vezetett be, amelyben együttműködtek a Hisztadruttal, a szakszervezeteket összefogó szervezettel és a Munkaadók Koordinációs Bizottságával. Az év végére 185 százalékra esett vissza az infláció, majd 1989-re mindössze 21 százalékra. Ez az érték is fokozatosan csökkent, 1997-ig további 7 százalékkal, 2000-ben pedig a történelem során első alkalommal 0 százalék volt az infláció. Szintén először 2003-ban csökkentek az árak – ekkor negatív tartományba, -1,9 százalékra süllyedt az infláció. 2005-ben kis mértékben emelkedett (2,4 százalék), de 2006-ban ismét nulla alá esett (-0,1 százalék).
     
     
  •  

  • ​A közszféra

  •  
    ​A magas infláció elsődleges okai közé sorolható a közszféra magas fogyasztása, és az ebből következő jelentős költségvetési hiány. A büdzsé finanszírozására fellelhető valamennyi forrás (hazai és külföldi források, kölcsönök, közvetlen és közvetett adók) sem volt elegendő a költségek fedezésére, a kormány kénytelen volt ismételten inflációs eszközökhöz folyamodni. A közszférára nehezedő terhek elsősorban az óriási védelmi költségekből, valamint a belső és külső adósságok visszafizetési kötelezettségeiből eredtek. Az adósság aránya csak az elmúlt néhány évben csökkent, a költségvetés kétharmadáról a fele alá.
     
    A gazdasági életképesség érdekében meg kellett fékezni az inflációt, csökkenteni a fizetési mérleg hiányát és továbbra is meg kellett őrizni a gyors gazdasági növekedést – mindezekre azért volt szükség, hogy a kormány megnyirbálja az elmúlt évek magas közkiadásait. Huszonöt évvel ezelőtt a közkiadások a GDP 95 százalékát tették ki, 1980 és 2006 között az arány majdnem felére, 49 százalékra csökkent, amikor a költségvetés összege elérte a mintegy 60 milliárd dollárt. 2006-ban többlet keletkezett a fizetési mérlegben, a költségvetési hiány mindössze a GDP 0,9 százaléka volt.
     
    Bár a kormány továbbra is támogatja a magánszféra gazdasági kezdeményezéseit, privatizációs irányelvei – amellyel 2005-ben majdnem 3 milliárd dolláros bevételre tett szert – elősegítették az állami szerepvállalás üzleti vállalkozásokban való csökkentését.

  • Az adórendszer

  •  
    ​Izrael kiterjedt közköltségeinek finanszírozásához az állampolgároknak éveken át súlyos adókat kellett fizetniük. Izraelé volt akkoriban a világ egyik legmagasabb terheket kirovó adórendszere. Az állam első éveiben az adók a GNP egynyolcadának feleltek meg, az 1960-as évek során egynegyedének, majd az 1970-es és 1980-as években 30-40 százalék között mozgott. Az 1990-es években átlagosan 40 százalék alatt állt, 2000-ben pontosan 40,3 százalékon. 2003-ra az adóteher a GDP 39,3 százalékára csökkent, 2006-ban pedig 38 százalékra – ez már majdnem az OECD-országok átlaga, ami 2004-ben 37,4 százalék volt.
     
    A közvetett adókat elsősorban a 15,5% mértékű általános forgalmi adó (áfa) teszi ki. Ezenfelül jövedéki adó terheli a gépkocsikat, az üzemanyagot és a dohányárut. Az Európai Unió és az Egyesült Államok területéről érkező áruk vámmentesek, az egyéb országokból érkező importot azonban vám terheli. A jövedelemre és az ingatlanra kivetett közvetlen adók összege az 1950-es évek végén a teljes adóbevételek negyedét sem érte el, az 1970-es évekre azonban már egyharmadát tette ki. Ez az 1980-as években tovább emelkedett, 1986-ban már elérte a 45 százalékot. Azóta a közvetlen adók súlya csökkent, 39 százalék és (1995) 42 százalék (2000) között ingadozik.
     
    Az elmúlt években további módosításokat végeztek az adórendszerben annak érdekében, hogy Izrael biztosabban integrálódhasson a világgazdaságba. Ennek részeként folytatódik a vámok és az importra kirótt jövedéki adók csökkentése, illetve a vállalkozások adójának fokozatos csökkenése (2007 végére 30 százalék alá, 2010-re várhatóan 25 százalékra csökken). A jövedelemadó határértékét szintén lépésről lépésre viszik lejjebb, 2010-re 44 százalék a cél.
     

  • Fogyasztás és megtakarítás a magánszférában

  •  
    ​A magánszféra fogyasztása 1950 óta szinte töretlenül ível felfelé; az éves növekedés 1960 óta 6 százalék. 1994-ben visszaesés volt tapasztalható, a korábbi fejenként 9,6 százalékról 6,6 százalékra, majd 2000-ben 4,9 százalékra esett vissza.
     
    Ettől függetlenül a privát megtakarítások összege mindig jelentős volt. Az 1950-es évek végéig a rendelkezésre álló magánjövedelem átlagos aránya soha nem esett 29 százalék alá. Az 1960-as évek elején ugyan 21 százalékra zuhant, de 1972-ben már újra elérte a 38 százalékot, ahogy 1981-ben is. Azóta megállás nélkül, fokozatosan csökken, 2006-ban 28,8 százalékos értéken állt.
     

  • Befektetések

  •  
    ​
    A megtakarítások magas aránya soha nem volt elegendő a gyorsan növekvő gazdaság hatalmas beruházásainak finanszírozására (a gazdaságnak általánosságban a források 20-30 százaléka áll rendelkezésre). Ennek eredményeként a finanszírozás jelentős részét közvetlen külföldi köz- és magántőkéből, illetve a kormány támogatásából fedezik. Az elmúlt évtizedben a teljes beruházás 17 milliárd dollárról (1995) 22,8 milliárd dollárra (2000) nőtt. Ezt követően három egymást követő évben csökkent, majd 2005-re 22,1 milliárd dollárra emelkedett (ennek 49 százalékát, 10,8 milliárd dollárt külföldi, nem izraeli állampolgárok termelték).
     
    A gazdaságba vetett növekvő bizalom és érdeklődés következtében az izraeli színtéren új szereplők jelentek meg, nekik köszönhetően a külföldi beruházások 2006 elején látványosan felíveltek. Ekkor a külföldi, nem izraeli állampolgárok befektetései 24 386 milliárd dollárt értek el, a növekvő tendencia pedig 2007-ben is folytatódott.
     
    Számos hazai és külföldi magánberuházás történt a kormány kezdeményezésére és annak ösztönzésével. Ezt jelzik az évek alatt többször átdolgozott, tőkebefektetést ösztönző törvény különböző változatai. A törvény lehetővé tette, hogy a kormány kamattámogatott kölcsönöket nyújtson hosszú távra, továbbá a teljes beruházás mértékével arányos közvetlen támogatásokat és kutatás-fejlesztési finanszírozást biztosítson.
     
    A kormányzat adócsökkentést és adókedvezményeket is felkínált annak függvényében, hogy az adott beruházás milyen mértékben valósít meg gazdasági irányelveket (mint például a népesség megfelelő területi eloszlásának irányítása vagy az export támogatása). A támogatások az 1980-as években hozzájárultak a GDP növekedését meghaladó mértékű tőkefelhalmozódáshoz és a termelési kapacitások bővítéséhez. Bizonyos szektorokban a termelési többletnek köszönhetően az 1990-es években a gazdaság ugrásszerűen fejlődött.

  • Bérek és munkakörülmények

  •  
    ​
    Az izraeli béreket többnyire három fél megegyezése alapján állapítják meg: a kormány (még mindig az ország legnagyobb munkaadója), amelynek munkabérei kihatással vannak a gazdaság egészére, a Hisztadrut (Munkások Általános Szakszervezete) és a magánszféra munkaadóinak szervezete. A tárgyalások során rögzített bérek iránymutatók a gazdaság különböző szektoraiban, és esetenkénti módosításokkal az automatikus megélhetési támogatásokat is jelentik, amit az infláció kompenzálására fizetnek. Ezek értelmében a bérezési rendszer meglehetősen rugalmatlan, különösen az alsó szegmensben. A munkanélküliségi hullámok nem csökkentették jelentősen a fizetéseket, bár munkaerőhiány esetén egy adott területen nagyobb rugalmasság jellemző a bérek emelésére. 2006 júniusában az átlagos havi munkabér 7759 sékel (hozzávetőleg 1843 amerikai dollár) volt.
     
    A különböző gazdasági szektorokban a munkakörülményeket a munkaadók és munkavállalók együttesen határozzák meg a munkaszerződésben. A törvény rögzíti azonban a minimális elvárásokat, és meghatározza a munkahét hosszúságát (legfeljebb 47 órában – 2006-ban az üzleti szektor munkahete átlagosan 40 órából állt), a minimálbért (3585 sékel, hozzávetőleg 780 dollár – 2006-ban növekedést irányoztak elő 2008 elejére 3785 sékelre), a túlórabért, a végkielégítést, a fizetett szabadságot és a betegszabadságot.
     
    A Hisztadrutot, a Munkások Általános Szakszervezetét mint az ország valamennyi szakszervezetének átfogó testületét 1920-ban alapították. A Hisztadrut célja az ország összes munkásának képviselete és különböző iparágak létrehozásával új munkahelyeket megteremtése. Idővel a szervezet Izrael legnagyobb munkaadójává vált, és lényeges szerepet játszott az ország fejlődésében.
     
    A 78 szakszervezetet egyesítő Új Hisztadrut jelenlegi taglétszáma mintegy 700 ezerre tehető. Tevékenységi körébe tartozik a munkásszervezetek helyi szintű szervezése, kollektív szerződések aláírása és megvalósításának ellenőrzése. A szervezet képviseli az izraeli gazdaság legtöbb ágazatát: az élelmiszer-, textil- és szállodaipart, a turizmust, képviseli a kormányzati és közszférában dolgozókat, a hivatalnokokat, a technikusokat, az ápolókat és a nyugdíjasokat. Bizonyos hivatásokat, többek között a mérnököket, az orvosokat, az akadémikusokat, a tanárokat és az újságírókat független szakszervezetek képviselnek.
     
    A Hisztadrut mára már nem olyan erős, mint volt, mivel a dolgozókat alvállalkozókon keresztül vagy személyre szóló munkaszerződéssel alkalmazzák.