Kb. 1,7 millió ember, Izrael lakosságának mintegy 24 százaléka nem zsidó. Összességében elnevezésük ugyan arab állampolgár, de több eltérő, főleg arabul beszélő, saját jellegzetességekkel rendelkező csoportból állnak.
A muszlim arabok, hozzávetőlegesen egymillió fő, többsége szunnita. A csoport több mint fele az ország északi részében él, főleg kisebb városokban, falvakban.
A beduin arabok (mintegy 170 ezer) szintén muszlim vallásúak, hozzávetőleg harminc törzsbe csoportosulva a déli területeken élnek szétszórva. Korábban nomád pásztorok voltak, de jelenleg átalakulás folyik, a törzsi társadalmi szerkezettől távolodva állandóan letelepedett közösségé válnak, és fokozatosan belépnek Izrael munkaerőpiacára.
A keresztény arabok (mintegy 117 ezer) főleg városokban, mint Názáret, Shfar’am és Haifa élnek. Ugyan rendkívül sok felekezet képviselteti magát, a többségük a görög katolikus, görög ortodox és a római katolikus egyházhoz tartozik.
A drúzok (mintegy 117 ezer) arabul beszélő nép, 22 faluban élnek Észak-Izraelben, és külön kulturális, társadalmi és vallási egységet képeznek. Bár a drúz vallás mások számára nem hozzáférhető, az ismeretes, hogy a filozófiájuk egyik eleme a taqiyya, amely a vallás követőitől teljes lojalitást vár el az adott ország kormánya iránt.
A cserkeszek (mintegy 3 ezer fő) két északi faluban élnek, szunnita muszlim vallásúak, annak ellenére, hogy nem arab származásúak, illetve nagyobb iszlám közösség kulturális hátterével sem rendelkeznek. Saját etnikai identitásuk fenntartása mellett részt vesznek Izrael gazdasági és országos ügyeiben anélkül, hogy asszimilálódnának a zsidó társadalomba vagy a muszlim közösségbe.
Arab közösségi élet
Az országból kifele, illetve befele irányuló arab migráció mindig az aktuális gazdasági helyzettől függött. A 19. század végén, amikor a zsidó bevándorlás következtében fellendült a gazdaság, az arabokat vonzotta a munkalehetőség, a magasabb bérek és a jobb életkörülmények.
Izrael arab lakosságának többsége önálló városokban és falvakban él Galileában, ideértve Názáretet, a Hadera és Petah Tikva közötti központi terület, a Negevben, valamint vegyes városokat, mint Jeruzsálem, Akkó (Acre), Haifa, Lod, Ramle és Yafo (Jaffa).
Izrael arab közössége elsősorban munkásosztályként jellemezhető egy középosztályú társadalomban, egy politikailag perifériális csoport az erősen centralizált államban, egy arabul beszélő kisebbség a héber nyelvű többség mellett. Alapvetően nem asszimilálódó közösség, megkülönböztetésük egyik forrása az arab nyelv használata, amely Izrael második hivatalos nyelve. Ezen kívül rendelkeznek arab/drúz oktatási rendszerrel, arab médiával, irodalommal és színházzal. Az arab, drúz és keresztény felekezeti bíróságok a személyek jogi státuszának ügyeiben rendelkezhetnek.
Ugyan a múlt szokásai még a mindennapi élet részét képezik, a törzsi és patriarchális erő gyengült, a kötelező iskolalátogatás és a részvétel Izrael demokratikus folyamataiban alapvető hatást gyakorol a hagyományos világnézetre és életmódra.
Ezzel párhuzamosan a törvényhozásnak köszönhetően az izraeli arab nők pozíciója jelentős liberalizációs folyamaton ment keresztül a nők egyenjogúsításával, a poligámia és a gyermekházasság betiltásával.
Az arab szektor politikai szerepvállalása az országos és önkormányzati választásokban nyilvánul meg. Arab polgárok intézik saját önkormányzatuk politikai és közigazgatási ügyeit, a Knesszetben (Izrael parlamentjében) választott képviselők pedig védik az arab érdekeket. Képviselőik a politikai porondon javíthatják a kisebbségi csoport státuszát és érhetnek el számukra előnyöket.
Izrael államának megalapítása óta (1948) családjuk, illetve az – Izrael ellen gyakorta támadásokat indító – arab világhoz kapcsolódó vallási és kulturális kötelékeik miatt az arab állampolgárok mentesülnek az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kötelékében töltendő kötelező szolgálat alól. A kötelékek miatt felmerülhet a kettős lojalitás kérdése is, ezáltal kizárva a kötelező katonai szolgálatot. Az önkéntes szolgálatot ugyanakkor bátorítják, és néhányan minden évben választják ezt a megoldást. A drúz és cserkesz vezetők kérésére 1957 óta a két közösség tagjai számára kötelező a katonai szolgálat; emellett egyre több beduin választja a hivatásos katonai pályát.
Arab-zsidó kapcsolatok
Az Izrael lakosságának több mint egyhatodát kitevő arab lakosság a zsidó és palesztin világ ütközőpontján él. Annak ellenére azonban, hogy kultúrájukat és identitásukat illetően az arab nép részének tekintik magukat, és vitatják Izrael azonosítását a zsidó állammal, jövőjüket Izraelben látják. A folyamat során a héber második nyelvük lett, az izraeli kultúra pedig életük fontos részévé vált. Eközben jelentősebb részvételre törekednek az ország ügyeiben, magasabb fokú integrálódásra a gazdaságban és több előnyre városaik és falvaik számára. Az Izrael arab és zsidó csoportjai közötti kapcsolatok fejlődését gátolták a mélyen gyökerező vallási, értékrendi és politikai különbségek. A két önmagát szegregáló közösség egymás mellett élésének eredményeként az évek során azonban elfogadták egymást, és elismerték a másik közösség egyediségét és törekvéseit.
Pluralizmus és szegregáció:
Többféle etnikum, kultúra, vallás és nyelv keveredik, ezért Izraelben nem hivatalos szegregációs minták figyelhetők meg. Míg a csoportok politikailag hivatalosan nem válnak szét, a különböző szektorok bizonyos szinten elkülönülnek a társadalmon belül, és megtartják erős kulturális, vallási, ideológiai és/vagy etnikai identitásukat.
A társadalmi szakadék, a gazdasági egyenlőtlenségek, illetve a gyakran túlfűtött politikai élet mellett a társadalom viszonylag kiegyensúlyozott és stabil. A szociális nyugtalanság lehetőségének ellenére az ország igazságszolgáltató és politikai rendszerének (amely szigorú jogi és polgári egyenlőséget képvisel) köszönhetően a csoportok közötti szociális konfliktusok előfordulása alacsony, Így Izrael társadalma nem olvasztótégely, inkább különböző csoportok együttéléséből alkotott mozaik a demokratikus állam keretein belül.