Perzsa és hellén időszak (i.e. 538–142)
Babilóniát meghódító (i.e. 538) I. Kürosz perzsa király rendelete következtében Dávid nemzetségéből való Zorobábel vezetésével mintegy 50 ezer zsidó indult vissza Izrael Földjére. Alig egy évszázaddal később a második visszatérést Ezsdrás, az Írnok vezette. A következő négy évszázad során a zsidók változó mértékű autonómiában éltek a perzsák alatt (i.e. 538–333), majd később a hellén Ptolemaioszok és Szeleukidák fennhatósága alá kerültek (i.e. 332–142).
Ahasvérus Xerxész, nagy perzsa uralkodó, dombormű a palota falán, Perszepolisz
A Második Templom korát a zsidók isteni sugallat alapján, Ezsdrás vezetésével való visszatelepedése, a Második Templom (az Első eredeti helyén való) fölépítése, Jeruzsálem falainak újbóli megerősítése és a Knesszet Hagedolah (Nagytanács), a zsidók legfelsőbb vallási és bírói testületének létrehozása fémjelzik. A Perzsa Birodalom keretein belül Júdea olyan nemzet volt, amelynek vezetésével a papságot és Jeruzsálem véneit bízták meg.
A Nagy Sándor által meghódított (i.e. 332) antik világ részeként földjük zsidó teokrácia maradt a szíriai Szeleukidák uralma alatt. Amikor a zsidók vallásgyakorlását betiltották és a Templomot megszentségtelenítették, hogy ráerőltessék a görög kultúrát és szokásokat a teljes népességre, a zsidók fellázadtak (i.e. 166).
Hasmoneus dinasztia (i.e.: 142–63)
Kezdetben a Hasmoneus papi családba tartózó Matiszjáhu, majd később Makkabi Jehuda vezette. A zsidók Jeruzsálembe érve megtisztították a templomot (i.e.: 164), amire minden évben Hannuka ünnepe alkalmából megemlékeznek.
A Hasmoneusok további győzelmei után (i.e. 147) a Szeleukidák visszaállították az autonómiát az ekkor már Júdea néven ismert Izrael Földjén, majd a Szeleukidák királyságának összeomlását (i.e. 129) követően a zsidók függetlenné váltak. A mintegy 80 évig uralkodó Hasmoneus dinasztia alatt a királyság majdnem a salamoni határokat állította vissza. A zsidó fennhatóság alatt politikai konszolidáció ment végbe és a zsidó életmód is virágzásnak indult.
Római uralom (i.e. 63 – i.sz. 313)
A Szeleukidák helyébe a régió nagyhatalmaként a rómaiak kerültek, és a damaszkuszi székhelyű római helytartó fennhatósága alatt II. Hirkánusz hasmoneus királynak korlátozott hatalmat adtak. A zsidók ellenségesen fogadták az új rezsimet, és a következő években számos felkelés tört ki. A hasmoneus dinasztia korábbi dicsfényének visszaállításával legutoljára Mattathias Antigonus próbálkozott; legyőzése és halála a hasmoneus uralom végét jelentette (i.e. 40), az Ígéret Földje pedig a Római Birodalom provinciája lett.
Heródest, II. Hirkánusz vejét a rómaiak i.e. 37-ben nevezték ki Júdea királyának. Szinte korlátlan autonómiát kapott az ország belügyeiben, és így az egyik leghatalmasabb uralkodó lett a Római Birodalom keleti részén. Heródes, aki a görög–római kultúra nagy csodálója volt, nagyszabású építkezési programba kezdett, amely kiterjedt Cezarea és Szebaszte városára, valamint Herodium és Maszada erődítményeire. Átalakíttatta a Templomot is, amely korának egyik legcsodálatosabb épülete lett. Eredményei ellenére Heródesnek azonban nem sikerült elnyernie zsidó alattvalói bizalmát és támogatását.
Heródes halála után tíz évvel (i.e. 4) Júdea közvetlen római fennhatóság alá került. A növekvő római elnyomás ellen egyre erősödött a harag és ellenállás, amely szórványosan előforduló lázongásokat követően teljes erejű felkelésben tört ki i.sz. 66-ban. A legfelsőbb római haderők Titusz vezetésével végül győzedelmeskedtek, és i.sz. 70-ben a földig rombolták Jeruzsálemet, majd i.sz. 73-ban az utolsó zsidó bástya, Maszada is leomlott.
Jeruzsálem és a Második Templom lerombolása katasztrofális volt a zsidó nép számára. A korabeli történetíró, Josephus Flavius szerint zsidók százezrei vesztették életüket Jeruzsálem ostromában és az ország más részein, illetve ezreket adtak el rabszolgának.
A zsidó szuverenitás utolsó rövid korszaka követte Simon Bár Kochba i.sz. 132-es felkelését, amikor Jeruzsálemet és Júdeát visszaszerezték. A római túlerő azonban elkerülhetetlenné tette a végkifejletet. Három évvel később a római szokásoknak megfelelően Jeruzsálemet és Júdeát „ökrökkel felszántották”, majd Júdeát Palesztinának, Jeruzsálemet pedig Aelia Capitolinának nevezték át.
Pénzérme, a rómaiak Jeruzsálem lerombolása után, i.sz. 70-ben adták ki, vésete: Iudea Capta (Júdea elfoglalva) - Izraeli Régészeti Hatóság
Tetradachma a 2. századból a Bár Kochba felkelés harmadik évéből, vésete: Simeon / Jeruzsálem szabadságáért - Izraeli Régészeti Hatóság
Annak ellenére, hogy a Templomot lerombolták és Jeruzsálemet a földig leégették, a zsidók és a judaizmus túlélte a római konfliktust. A legfelső törvényhozó és bírói testület, a Szanhedrin (a Knesszet Hagedolah utóda) ismét összegyűlt előbb Javne (i.sz. 70), majd Tibériás területén. Az állam és a Templom egyesítő ereje nélkül a megmaradt kis zsidó közösség fokozatosan magához tért, és az idők során visszatérő száműzöttekkel megerősödött. Az intézményi és közösségi élet feléledt, a papokat felváltották a rabbik, és a zsinagógák váltak a zsidó közösségek központjává. Erről tanúskodnak azok a leletek, amelyeket Kafarnaum Korazin, Bar’am, Gamla és más helyek zsinagógáinak maradványaiban találtak. A Halacha (zsidó vallási törvény) volt a kötelék a zsidók között, amelyet generációról generációra adtak tovább.
Heródes temploma a Második Templom korát ábrázoló Jeruzsálem modelljén - Izrael Múzeum, Jeruzsálem
Maszada: Jeruzsálem elpusztítását túlélt közel ezer zsidó férfi, nő és gyermek lakta a megerősített Maszada palotakomplexumot Heródes király hegyének tetején, a Holt-tenger közelében, ahol több mint három éven át kitartottak az ismétlődő római támadások ellenében. Amikor a rómaiak végül betörtek az erődbe, a védők és családjaik mind halottak voltak: inkább saját kezükkel vetettek véget életüknek, mint hogy rabszolgaságba kerüljenek.
Halacha a törvények összessége, amely a biblia utáni időket követően a zsidók életét irányítja világszerte. Foglalkozik a zsidók vallási kötelezettségeivel mind a személyes kapcsolatok, mind a rituális előírások tekintetében, emellett az emberi viselkedés szinte minden aspektusát érinti: születés és házasság, öröm és bánat, mezőgazdaság és kereskedelem, etika és teológia. A Halacha a Bibliában gyökerezik, érvényessége pedig a Talmudon nyugszik, amely a zsidó vallási törvények és tanok írásos rögzítése (kb. i.sz. 400). A Talmud tartalmazza a Misnát, a szóbeli törvénykezés első írásos gyűjteményét (kb. 210 körül kodifikálták) és a Gemarát, a Misna részletesebben kidolgozott változatát. Az első-második századtól kezdődően több vallástudós is a Halacha gyakorlati alkalmazását segítő rendszerezett útmutatásokat adott ki. Az egyik legnagyobb tekintélyű kodifikáció a Shulchan Aruch, amelyet Joseph Caro fogalmazott meg Tzfatban a 16. században.
Menóra Titusz diadalívén, Róma
A menóra az idők során
Az arany menóra (hétágú kandeláber) fontos rituális tárgy volt Salamon király templomában az ősi Jeruzsálemben. Számtalan helyen és formában jelent meg az idők során, mint a zsidó örökség és hagyomány szimbóluma.
A menóra Hasmoneus érmén az i.e. első századból (Izraeli Régészeti Hatóság)
A menóra két vakolatdarabon az i.sz. első századból,
Jeruzsálem, zsidónegyed (Israel Exploration Society)
A menóra egy 5-6. századi jerikói zsinagóga padlómozaikján
- Izraeli Régészeti Hatóság
Menóra a Knesszet mellett, Benno Elkan műve (Kormányzati Sajtóiroda / F. Cohen (a továbbiakban G.P.O.))