A XX. század kezdete óta Izraelben a képzőművészet olyan képzőművészetet jelent, amelyre jótékony hatást gyakorol Kelet és Nyugat találkozása és magának az országnak a léte is. Fejlődését az országos jelentőségű események, a nagyvárosok jellege és a külföldi művészeti központokból kiinduló művészeti irányzatok határozzák meg. A festészet, szobrászat, fényképezés, stb. területein az ország változatos tájai játsszák a főszerepet: a teraszos és taréjos domboldalak különös lendületet kölcsönöznek a vonalaknak és formáknak; a Negev előhegyei; a szélesen elterülő szürkészöld növényzet a tisztán ragyogó fényben, egyedi színhatást eredményez; a tenger és a napsütés a felszín látványát változtatja meg. Nagy általánosságban az izraeli képzőművészet az ország tájaira és helyi érdekességre figyel, és ez adja sajátot jellegét.

 

A képzőművészeti tevékenység 1906-ban indult meg az országban, abban az esztendőben, amelyben Borisz Schatz (1867-1932) professzor Bulgáriából az országba érkezett, és megalapította a Becalel Képzőművészeti és Kézműves Iskolát. Ennek tervét már korábban az 1905-ös Cionista Kongresszus jóváhagyta azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatal zsidók művészeti tanulmányokat folytathassanak Jeruzsálemben. 1910-ig az iskola 32 különböző szakot indított el, létszáma elérte az 500-at, és alkotásai számára szerte az egész zsidó világban felvevőpiacot teremtett. Az ország művészeihez a festőkön és a szobrászokon kívül sok tehetséges kézműves mester (fazekas, ezüstműves, kéziszövő, üvegfúvó) is hozzátartozik. Közülük sokan a hagyományos zsidó kegytárgyak modern változatait készítik. A művészet iránti lelkesedés minden társadalmi réteg tagjait áthatja. Ezt bizonyítja az, hogy az izraeliek az alkotók tevékenységét gyakori kiállítás-látogatásukkal ösztönzik és támogatják, legyenek ezek akár egyszemélyes gyűjteményes, akár csoportos kiállítások az ország bármelyik múzeumában vagy magángalériájában. Népszerűek a szafadi és jafói művésznegyedek és Ein Hod művészfaluja is. A művészek számos alkotását meg is vásárolják.