tokaji latogatas

Zsinagógakoncertek sorozatának tokaji koncertje

  •   Posta György polgármesterrel  találkozott a nagykövet
  •    
    Amrani nagykövet Posta György tokaji polgármesterrel a Béres Szőlőbirtok 6 puttonyos Tokaji Aszújával koccintott, majd részt vett a Budapesti Fesztiválzenekar Zsinagógakoncertek sorozatán
  •  
     
    A Budapesti Fesztiválzenekar három évvel ezelőtt indította el ingyenes Közösségi Hét című koncertsorozatát, melynek során kiüresedett, elárvult vidéki zsinagógákba, vidéki templomokba, idősek otthonaiba és gyermekgondozási intézményekbe viszi el a muzsikát.
     
    1koncert.jpg
    A Zsinagógakoncertek fogadtatása minden várakozást felülmúlt. Nagy lelkesedést vált ki a helyi lakosokból, akik mindenütt megtöltik a templomok padsorait, és felelevenítik emlékeiket az egykori, kiirtott zsidó közösségről. A Zsinagógakoncertek híre bejárta az egész világot, többen külföldről látogatnak haza egykori közösségükbe. A BFZ kamaraformációi május 3-án Orosházán, május 4-én Tokajon, május 7-én pedig Esztergomban zenélnek. A Zsinagógakoncertek programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közös rendezvénye.