holokauszt emleknap 2019

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

  •   Trócsányi László igazságügyi miniszter beszéde
  •    
    Trócsányi László igazságügyi miniszter beszéde a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján​​
  •  
     
    2019. április 16.
    Budapest, Páva utcai Holokauszt Emlékközpont

    Tisztelt Emlékező Közösség!

    Meghajtott fővel emlékezünk, hogy aztán felemelhessük tekintetünket.
    Meg kell hajtanunk fejünket az áldozatok, a mintegy hatszázezer zsidó és zsidó származású honfitársunk emléke, a túlélők fájdalma előtt. Aztán fel kell emelnünk a tekintetünket, hogy szembe tudjunk nézni múltunkkal, olvasni tudjuk a jelent és előre tekintsünk a jövőbe.

    A Kései főhajtás című, a holokauszt jogász áldozatainak emléket állító kötet előszavában ezt írtam: „Nem lehet, nem elég egyszer emlékezni. Ki az, aki szülei, nagyszülei sírját ne keresné fel újra és újra? Az emlékezetnek kultúrája van.” Ezért beszélt annak idején Kertész Imre – paradox módon – a holokausztról mint kultúráról, jóllehet maga a shoá, minden emberi kultúra és civilizáció megtagadását jelentette.

    A holokauszt minden jóakaratú ember fájdalma. Olyan seb az emberiség történetében, amely örökké heg marad. Kiirthatatlanul benne marad a tudatunkban, az emberiség tudatában akkor is, ha mi már nem leszünk. Amit mi, ma, ennyi év távlatából megtehetünk, hogy ébren tartjuk az emléket – hogy újra és újra felidézzük, hogyan is keletkezett ez a seb. Mindenekelőtt azért, hogy soha ne kövesse el az emberiség ugyanezt a bűnt még egyszer.

    A teljes beszédet magyar nyelven itt találja.