gyori latogatas20180614

Izrael világító szövétnek - ünnepség Győrben

  •    
    Izrael Állam kikiáltásának 70. évfordulóját ünnepelték csütörtökön a Győri Hit Gyülekezete Tihanyi Árpád úti Salamon Termében.
  • icon_zoom.png
     : @
     
     
    „Hetven évvel ezelőtt állam nőtt a sivatagos, dunántúlnyi vidéken, amely hét évtized óta a Közel-Kelet egyetlen demokráciája" – hangsúlyozta köszöntőjében Tóth Géza, a Győri Hit Gyülekezete lelkésze azon az ünnepségen, amelyen Izrael megalapításáról emlékeztek. Megemlítette, hogy a Teremtő ereje lakozik Izraelben, amelynek létrejöttében beteljesült Ezékiel próféta látomása. Szólt arról is, hogy a 70 éves ország fejlődése példa lehet Magyarország számára, ahogy az is, hogy közös ügyekben miként tudja Izrael összehozni a világot.
    Borkai Zsolt polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy hazánk és Győr, az elfogadás városa is megbecsüléssel tekint a zsidó népre és Izraelre is. Ezt bizonyítja az is, hogy a megyeszékhely 1993 óta van hatékonyan működő testvérvárosi kapcsolatban Nazareth Illittel. Ennek egyik fontos mozgatója az egymás iránti tisztelet.

    Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Yossi Amrani is. A zsidó állam magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy csoda ez a 70 év, ha másért nem, azért is, mert kikiáltása után öt ország hadserege támadta a friss államot, de az a túlerő ellenére is megvédte függetlenségét. Hangsúlyozta, hogy ehhez a csodához Isten keze és támogató emberi kezek is kellettek, kellenek, így lehet Izrael „világító szövétnek a világ hegyén".

    Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára beszédében szólt arról, hogy Magyarország és Izrael a könyvek népei, az Ó- és az Újszövetségé. Megemlítette, hogy a zsidóknak nem könnyű kiválasztott népként állandó veszélyeztetettségben élni, ráadásul úgy, hogy államuk él és virágzik 70 éve.