egri latogatas

Egerben az izraeli nagykövet

  •    
    Izrael Állam magyarországi nagykövete, Yossi Amrani látogatott csütörtökön Egerbe. A diplomata megtekintette az Érseki Palotát, a Bazilikát és a várat, valamint informális találkozón vett részt az egri Városházán, Habis László polgármester irodájában.
  •  
     
    Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának csütörtöki közlése szerint a megyeszékhely polgármestere azt mondta a nagyköveti látogatásról: – Nagykövet úr a beszélgetés során kifejtette, hogy sokszínű és értékes városnak tartja Egert. Mint fogalmazott, lenyűgözi, hogy egy 54 ezer lakosú városban ennyi szellemi és kulturális érték, turisztikai vonzerő, s emellett meghatározó gazdasági potenciál összpontosuljon.

     

    Habis László hozzátette: – Yossi Amrani nagykövet úr jelezte, hogy néhány hónap múlva ismét szeretne Egerbe látogatni, s ennek kapcsán közreműködésemet kérte. A cél az, hogy következő találkozásunk alkalmával olyan egri gazdasági szereplőkkel is találkozhasson, melyek érdekeltek lehetnek az izraeli üzleti együttműködésekben. Itt elsősorban az egészségipar és a víziközmű-szolgáltatás került előtérbe a beszélgetésünkben.

    Kiemelte továbbá, hogy az Eszterházy Károly Egyetemmel is szeretné felvenni a kapcsolatot, hogy elinduljon a közös gondolkodás a fiatalokat érintő, valamint kutatási és kulturális együttműködések kapcsán. Ígéretet tettem arra, hogy segíteni fogom ezt a többoldalú kapcsolatfelvételt.

    Külön öröm volt számomra, hogy Izrael Állam budapesti nagykövete az Egerben szerzett tapasztalatok alapján világszínvonalúnak nevezte az egri gasztronómiát – fogalmazott Eger polgármestere.​

    forrás: heol.hu