az antiszemitizmus kronikus betegseg

Interjú a Szeged24-ben

  •   Ilan Mor:"az antiszemitizmus krónikus betegség"
  • Fotó: szeged24
     
    Többek közt Márai Sándor és Kertész Imre könyvet tart a dolgozószobájában, szereti a focit, és a Mágnás Miska szerinte Izraelben tolmács nélkül is érthető lenne -hangzott el az izraeli nagykövet kétnapos szegedi látogatásának nyilvános sajtóbeszélgetésén, amelyet a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállításának képei közt tartottak.
     
    izraeli_nagykovet07_gs.jpg

    Ilan Mor
    azt mondta, olyan kapcsolatok kiépítésén dolgozik, amelyek mind Magyarország mind Izrael számára "győztes szituációt" hoznak létre. Utalva a Szegedi Tudományegyetem rektorával folytatott megbeszélésére, az izraeli nagykövet elmondta: szegedi látogatásán arra helyezte a hangsúlyt, hogy megismerkedjen a magyar oktatási, kutatási fejlesztésekkel. Ezért arra biztatta az egyetem rektorát, Dr. Szabó Gábort, majd a város polgármesterét, Botka Lászlót is, hogy látogassanak el Izraelbe. Előbbi azért, hogy az ottani egyetemekkel "gyümölcsöző kutatásokat" építhessen ki, utóbbi pedig azért, hogy egy Szegedhez hasonló izraeli egyetemi várossal testvérvárosi kapcsolatot hozhasson tető alá.
     
    Ilan Mor, aki elmondása szerint a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában maga is meglepődött, hogy a biotechnológia terén már jó kapcsolatok vannak magyar és izraeli cégek közt, a kamara elnökét és Csongrád megyei üzletembereket is meghívott országába a gazdasági együttműködések további fejlesztése érdekében.
     
    Az izraeli nagykövet Szegeden számos kulturális programon is részt vett, a Munkácsy -tárlat mellett többek közt megnézte a Szegedi Szabadtéri Játékok záró produkcióját, az Alföldi Róbert rendezte Mágnás Miskát is.
     
    A Szeged24 kérdésére Ilan Mor elmodta: már szerveznek a következő évre egy budapesti konferenciát, ahol arról lesz szó, hogyan befolyásolja a közép-kelet-európai irodalom - köztük a magyar - az izraeli kultura fejlődését. A nagykövet személyesen is készül erre, már felkért egy szakértőt, hogy állítson neki össze egy listát arról, hogy Magyarországon milyen izraeli könyvek jelentek meg és fordítva.
     
    Ilan Mor azt is elárulta: épp most fordítanak három könyvet is, melyből az egyik egy zsidó fiúról szól, aki a délvidéki háború elől Izraelbe menekül, a másik pedig a holokauszt túlélők gyermekeiről és unokáiról.
     
    A Szeged24 kérdésére a nagykövet úgy vélte: "az antiszemitizmus krónikus betegség", amely szerte a világon, így Magyarországon is létezik, és amelyet szerinte "otthon, az utcán és magunkban kell legyőznünk." Ilan Mor a múlt szerdai barátságos Magyarország-Izrael futballmeccs szurkolói "kisebbségének" viselkedését hozta fel példaként. Elmondása szerint kínos volt látnia, amint azok a nemzeti himnuszok elhangzása közben zsidóellenes szavakat skandáltak.
     
    Az antiszemitizmus és különösen a neo-antiszemitizmus -amely nem csupán Izraelt mint államot, hanem magát a zsidóságot támadja - elleni küzdelemben kiemelkedően fontos szerepe van az oktatásnak - hangsúlyozta a nagykövet. Ezért is üdvözölte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője arról tájékoztatta, hogy az alaptanterv része lesz a holokauszt és a zsidóság történetének oktatása.
     
    Ezen kívül Ilan Mor elmondása szerint azt is "örömmel nyugtázta", hogy a magyar kormány monitoring rendszert hozott létre az antiszemita megnyilvánulások figyelésére és kezelésére. Az izraeli nagykövet azt reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok is erélyesen lépnek majd fel a zsidóságot, a romákat és a melegeket érő "atrocitások" ellen.
     
    Ilan Mor végül köszönve mindenkinek a szerinte rendkívül barátságos fogadtatását, egy kiállítás megnézése és egy tiszai hajókázás után Munkácsy-albummal, magyar borral és más hungarikumokkal megajándékozva épp ezekben a percekben tér vissza a fővárosba.
     
    Forrás: szeged24
     
  •