Zsido Muveszeti Napok 2017

Amrani nagykövet  megnyitotta a ZsiMü-t

  •   A nagykövet nyitóbeszéde
  •    
    Örömmel tettem eleget annak a felkérésnek, hogy ezen a csodálatos helyszínen, ahol a mennyezetről is egy Dávid csillag néz le ránk, megnyissam a Zsidó Művészeti Napokat. Nem vagyok régóta Magyarországon, de már ilyen kevés idő alatt is tanúja voltam a zsidó kultúra gazdagságának és jelenlétének e gyönyörű város és ország életében.
  •  
     
    A Zsidó Művészeti Napok egy fiatal kezdeményezés, amely idén második alkalommal kerül megrendezésre, és amely nagyban hozzájárul a zsidó és izraeli kultúra sokszínűségének bemutatásához. A rendezvény jövője nagy optimizmusra ad okot, hiszen a művészeti műfajok sokszínűsége és folytonosságága biztosítani fogja a széles hallgatóság elérését és saját maga megújulását évről-évre.
     
    A zsidó kultúra kimeríthetetlen tárháza, ami a zenében, táncban, irodalomban megjelenik, szerves része a magyar kultúrának és hagyományoknak.  Lenyomata megtalálható ezen ország látképén, és Izraelben is, ahol sok magyar zsidó épített új életet és hazát. A művészeti produkciók felidézik a múltat, és új utakat nyitnak a jövőbe.
    Tisztában vagyok azzal, hogy a ZsiMÜ szervező csapata – amelyet Vadas Vera vezet – 17 évnyi tapasztalattal rendelkezik, valamint szenvedélyes és elkötelezett a jövőt illetően.
    Ez a mai megnyitó különlegesen fontos számomra, Izrael Állam nagyköveteként és magánemberként egyaránt. Mint arra talán emlékeznek, ezekben a napokban jegyezzük Izrael 69. függetlenségi napját, ünnepeljük Izrael Állam, a zsidó nép hazájának megalapítását. A Zsidó Művészeti Napok rendezvényei még ünnepélyesebbé teszik ezt az évfordulót, amely nemcsak a zsidó állam számára fontos ünnep, hanem az összes zsidónak az egész világon.
    Ez a hazánk, kultúránk és irodalmunk bölcsője, amelyre büszkék vagyunk, hogy megoszthatjuk, üzenetünk és küldetésünk barátaink és szomszédjaink számára.
    Gratulálok a Zsidó Művészeti Napoknak azért a szerepért, amelyet az izraeli kultúra kap e rendezvény során és azért, hogy minden évben meghívnak izraeli előadókat, hiszen Magyarország és Izrael mély kulturális kapcsolatokat ápol. A magyar közönség tárt karokkal várja az izraeli előadókat, színházakat, és ugyanígy szívesen látják Izraelben a magyar zenészeket, táncosokat, írókat. A Zsidó Művészeti Napok fontos szerepet játszik ezen együttműködés kiszélesítésében, az itteni emberek bevonásában, egy többsávos „kulturális híd megépítésében”.
     Ez a fesztivál az összetartozást, az örökséget, a történelmet és jövő reményét ünnepli a zsidó hagyomány fényében. Nem véletlenül az a címe az egyik programnak, hogy „Apáról fiúra”, Ldor, va dor. Ennek a hagyománynak az őrzése rendkívül fontos, független attól, hogy az a zsidó család  Izraelben, Magyarországon, vagy épp Santiago de Chilében él. Az Apáról fiúra c. program egy nagyszerű zsidó zenész család és egy kiváló magyar író család 2 generációját mutatja be. Emellett említhetem az Ölelő koncertet is, amelyen közismert zsidó származású magyar költők versei mellett a Jiddishe Mamme-k, azaz néhány világhírű zsidó művész édesanyjának vallomását is megismerhetjük.
    Gratulálok a szervezőknek a színes programokhoz, az új helyszínekhez, és szeretnék meghívni barátokat, szomszédokat, családot és munkatársakat, hogy csatlakozzanak hozzánk ma este egy igazi mediterrán hangulatú Tel-Aviv partira – ahol egy neves izraeli DJ a lesz a házigazda –, illetve a Zsidó Művészeti Napok utolsó napján egy Tel-Aviv brunchra, ahol találkozhatnak a közreműködő művészekkel, szervezőkkel, és újságírókkal.
    Mivel a ZsiMü igazgatója, Vadas Vera, a szervezők és minden közreműködő egy ilyen, testnek és léleknek egyaránt kedves csemegével kedveskednek nekünk, arra kérem Önöket, dőljenek hátra, és érezzék jól magukat. Biztos vagyok benne, hogy a ma esti Irving Berlin estet is élvezni fogják. Ezennel megnyitom a 2. Zsidó Művészeti Napokat!
    Shalom