ZSNYF2013

Zsidó Nyári Fesztivál megnyitója - 2013

  •   Ilan Mor nagykövet beszéde
  •    
    ​Kedves Barátaim!
     
    Nagyon boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek Önökkel, a világ minden tájáról érkezett és a kultúrát kedvelő emberek körében, ezen a nagyszerű és történelmileg jelentős helyszínen, a Dohány utcai zsinagógában.
     
    Azért jöttünk ide ma, hogy részt vegyünk a 16. alkalommal megrendezett, világhírű Zsidó Nyári Fesztivál nyitóestjén, ebben a gyönyörű városban, Budapesten.
     
  •  
     
    ​Kiemelt tisztelettel a Magyarországi Zsidó Közösség vezetőségét, élén elnökükkel, Heisler András úrral valamint Dr. Feldmájer Péter urat, Tordai Péter urat, és természetesen az ügyvezető igazgatót, Zoltai Gusztáv urat.
     
    Szintén szeretném megragadni ezt a lehetőséget és megköszönni Vadas Verának, a Zsidó Nyári Fesztivál ügyvezetőjének a több mint 16 éve, szenvedéllyel és elhivatottsággal végzett tiszteletreméltó munkáját, amelynek eredményeként ez a Zsidó Nyári Fesztivál Budapest kulturális életének szerves részévé vált, és a legnagyobb európai fesztiválok színvonalára emelkedett, 100 000 főnél is több résztvevővel.
     
    Köszönjük, kedves Vera, az évek során kifejtett kimagasló munkáját, és köszönjük a Magyarország és Izrael Állam közötti közeli és baráti kapcsolatok elősegítése érdekében tett erőfeszítéseit.
     
    Kedves Barátaim!
     
    A magyarországi zsidó közösség hosszú és gazdag múltjával mindig vezető szerepet játszott Európa egységes, nyitott, fejlődő és pluralisztikus demokráciaként működő társadalmának formálásában.
     
    A Zsidó Nyári Fesztivál a magyar társadalmat is gazdagítja azáltal, hogy vendégei számára egyedülálló lehetőséget kínál a magyar kultúrán belül kialakuló magyarországi zsidó kultúra hosszú történetének és hagyományainak mélyebb megismerésére.
     
    Kétségtelen, hogy a magyarországi zsidó kultúra – a magyar kultúra részeként – aktív és termékeny szerepet játszik, jelentős hatást gyakorol a magyar irodalomra, színházművészetre, a tudományra, a politikára és számos más területre.
    Kedves Barátaim!
     
    Két ember közötti személyes kapcsolat kialakításához elegendő egy kézfogás és egy rövid bemutatkozás, azonban a konstruktív, hosszú távon is tartós és fenntartható kapcsolatokhoz szükség van közös érdekekre, kölcsönös tiszteletre és az egymással megosztott tudásra is.
     
    A kultúra pedig pontosan ezt kínálja: felkelti az érdeklődést mások iránt, ismeretségek és kapcsolatok kialakításának eszköze, az egyének, a társadalmak, és az emberek szintjén építi fel a megértés, a tolerancia és a kölcsönös bizalom légkörét.
     
    A kultúra abban is segít mindnyájunkat, zsidókat és nem zsidókat egyaránt, hogy túllépjünk a más emberek iránt érzett félelmeinken.
    Ilyen időkben, amikor az antiszemitizmus sajnos Európa számos részén, így Magyarországon is riasztó méreteket ölt, hiszem, hogy még fontosabb, mint valaha, hogy a kormányok és a demokratikus politikai pártok programjában központi szerepet kapjon a kultúra és az oktatás.
     
    Nem kevésbé fontos, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelmet családi életünkre, iskoláinkra és egyetemeinkre is kiterjesszük, és a média figyelmének középpontjába állítsuk.
     
    Az oktatást és a kultúrát a tolerancia, a megértés, és a magyar társadalmon belüli békés egymás mellett élés ügyének előmozdítására kell használni.
     
    Izraeli vagy zsidó emberként soha nem feledkezhetünk meg arról a kötelességünkről, hogy jobbá tegyük a körülöttünk lévő világot, szem előtt tartva a Tikkun Olam alapvető zsidó koncepciót, amely egyszerűen azt jelenti, hogy tegyük a világot egy mindannyiunk számára jobb hellyé.
     
    A Zsidó Nyári Fesztivál a nem zsidó közösségekhez szól, hozzásegíti őket, hogy többet tudjanak meg ősi kultúránkról és hagyományainkról – mindezt a közöny és a gyűlölet leküzdése érdekében.
     
    Nincs kétségem afelől, hogy a Fesztivál gazdag programjával továbbra is hozzájárul az antiszemitizmus, a megkülönböztetés és a gyűlölet elleni töretlen küzdelemhez, és elősegíti az őszinte és becsületes együttélést.
     
    Kedves Barátaim!
     
    Mivel az 5774. zsidó újév küszöbén állunk, szeretném elmondani nektek, barátaimnak a budapesti zsidó közösség tagjainak, hogy én, Izrael Állam nagykövete és izraeli honfitársaim nem csak a tágabb család tagjaiként tekintünk rátok, hanem megbecsült partnereinkként.
     
    Önök mindannyian, de különösen a magyarországi zsidó közösség fiatalabb tagjai ígéretet és a jövőnkbe vetett reményt képviselik.
     
    Izrael Állam melletti elkötelezettségük, az Izraellel kialakított kapcsolatok érdekében végzett tevékenységük kulcsfontosságúak az Izraelben és a világ más részein élő zsidók ragyogó és biztonságos holnapja szempontjából.
     
    Az ehhez a különleges Zsidó Fesztiválhoz hasonló kulturális programok, az Izraelben tett rendszeres látogatások, az első kézből szerzett tapasztalatok és személyes találkozók hídként szolgálnak az egység felé tett utunkon.
     
    Ezeknek a hidaknak a Magyarország és Izrael által vallott, közös örökölt értékek biztosítanak szilárd alapokat.
     
    Kedves Barátaim! Kedves Kultúrarajongók!
     
    Büszke vagyok, hogy ismét itt lehetek Önökkel.
    Önöknek és valamennyiünknek sikeres hetet kívánok.
    Még egyszer: külön köszönet Vadas Verának
    כל הכבוד!!
    (gratulálok, minden elismerésem)
     
    Önöknek és családjuknak szeretnék
    – שנה טובה –t, azaz Boldog Új Évet kívánni!
     
    Legyen az új év jobb, mint az előző.
     
    A legjobbakat kívánom, שלום(Shalom)