Vivoszovetseg

Nagyköveti jókívánságok

  •  
     
    ​Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete kívánt sok sikert és jó utat a jeruzsálemi kadet és junior Európa-bajnokságra készülő válogatottnak a Gerevich Aladár Sportcsarnokban.
     
  •  

    Kivételes alkalomból kivételes vendéget köszönthetett a Gerevich Aladár Sportcsarnokban Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. A rendkívülinek mondható helyszínen, Jeruzsálemben február 23-án kezdődő kadet és junior Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott kiutazó értekezletét szövetségünk invitálására meglátogatta Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete. 

    nagykovet izrael.jpgA nagykövet úr, bensőséges beszédet követően “bocsátotta útra” fiataljainkat. Elmesélte, hogy Izraelben a vívás alapjait magyar szakemberek fektették le, miként azt is, hogy Magyarországnak káprázatos zsidó származású vívóik voltak és vannak, példaként hozta fel a csodálatos emlékű Elek Ilonát, Kabos Endrét és Petschauer Attilát. Javasolta, hogy minden fiatal nézze meg Szabó István Golden Globe díjra jelölt filmremekét, A napfény ízét, mely egy, a  víváshoz is szorosan kötődő zsidó dinasztiáról szól. Elmondta, hogy országában békével és barátsággal várják az Európa-bajnokság összes résztvevőjét. Rendkívüli örömét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy ennyi magyar fiatal ismeri meg Izraelt, végül pedig eredményes szereplést kívánt valamennyi résztvevőnek. 

     

    Ilan Mort Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke, Grósz Andor elnökségi tag és Polgár Pál főtitkár fogadta, majd közös “csapatkép” készült a diplomatával. A küldöttség február 20-án éjjel kel útra, a válogatott végleges névsora azonban csak a szombat-vasárnapi budapesti junior Világkupa-versenyek (melyek beharangozó írását pénteken közöljük) után alakul ki.