“…Mindenkinek választania kell. A semlegesség az elkövetőt segíti, nem az áldozatot… Amikor azt halljuk, hogy csupán maroknyi ember vett részt a zsidók mentésében a holokauszt alatt, csak elképzelni tudjuk, mennyi lehetett volna megmenthető közülük, ha több férfi és nő viselkedett volna bátrabban, és mutatott volna emberséget.”

Elie Wiesel szavai rámutatnak, hogy a közömbösség az egyik legfőbb oka annak, hogy a Soá megtörténhetett. Hitler és cinkostársai azért voltak képesek véghezvinni a terveiket Európa-szerte, mert túl sokan döntöttek úgy, hogy hallgatnak, elfordítják a fejüket, hátat fordítanak azért, hogy elhatárolják magukat felebarátaik fájdalmától és szenvedésétől. Szintén Elie Wiesel szavai, talán még drámaibban, a zsidók mentésének emberi és erkölcsi jelentőségét hangsúlyozzák:

 

Egy egyén, férfi vagy nő hatalmában áll, hogy jó és rossz között választani tudjon, az embertelenséggel szembesülvejól cselekedjen, és képes legyen a kettő közti különbségtételre.

A Soá vízválasztó esemény az emberiség történelmében. Mindent megváltoztatott, már semmi nem lehet olyan, mint régen. Az emberiség átlépett egy nagyon veszélyes határt, és a legrosszabb arcát mutatta. Ez az erkölcsi összeomlás, a cserbenhagyás és az árulás, az elkövetők, együttműködők és a közömbösek világa volt. Ebben a világban a megmentők mások voltak. Azok a legkülönbözőbb háttérrel rendelkező férfi ak és nők, akik készek voltak életük kockáztatására, hogy megmentsenek zsidókat a náciktól és kollaboránsaiktól, szembehelyezkedtek a náci ideológiával. Az igazság pillanatában az élet szentségének elve mellett tettek bizonyságot azzal, hogy a zsidókat emberi lényként kezelték, és meghozták azt a jelentős döntést, hogy megmentik őket. Minden megmentő kockáztatta a saját életét, szabadságát és biztonságát.  

 

A személyes kockázatnak, a rájuk és családjukra leselkedő súlyos veszélynek vállalása feljogosítja a megmentőt, hogy körültekintő megfontolás után a jeruzsálemi Jad Vasem által adott ”Világ Igaza” címmel tüntessék ki.

 

A túlélők emlékeztek.

 

Emlékeztek Raoul Wallenbergre, Carl Lutzra, Boldog Salkaházi Sára nővérre, Ocskay Lászlóra, id. Antal Józsefre, Karády Katalinra, Ottlik Gézára és sokakra, akik ellenszegültek a teljes erkölcsi összeomlás idején. A túlélők létrehoztak egy egyedülálló programot, amely tisztelettel adózik ezen bátor férfiaknak és nőknek. A Jad Vasem, az izraeli emlékhatóság, hivatalosan 1953-ban jött létre a Knesszet, azaz az izraeli parlament által előírt törvény alapján, csupán nyolc évvel a háború után.

 

Az évek során a Jad Vasem vált az egyedüli erkölcsi hatósággá a világon, amely az elismerő “Világ Igaza” címmel tünteti ki azon nem-zsidókat, akik zsidókat mentettek a Soá alatt, és tisztelettel adózik nekik. A legkevésbé sem magától értetődő, hogy egy nép egy önálló címet állít fel azért, hogy megemlékezzen a „másik” hősiességéről. Ebben a tekintetben egyedi a Világ Igaza kitüntetés a Jad Vasem és az izraeli kormány részéről. Ez a túlélők rugalmasságának is bizonyítéka, akik, annak ellenére, hogy szemtől szembe kerültek a rossz legszélsőségesebb megjelenésével, nem keserűségbe és bosszúvágyba süllyedtek, hanem az emberi értékek megerősítése mellé álltak.

 

Ma kitüntetjük azokat a magyarokat, akik nem fordították el fejüket az emberiség történetének legrettenetesebb időszakában és a Világ Igazaként viselkedtek. Mindannyiuk mögött egy eltérő, de hasonló sajátosságokkal rendelkező hősies történet rejtőzik. Magyarországnak büszkének kell lennie rájuk. Ma csatlakoznak a Világ Igazainak családjához. A Világ Igaza kitüntetettjei egyénileg és csoportba rendeződve is szolgálják a társadalmunkat, világítótoronyként utat mutatva a növekvő antiszemitizmus, anticionizmus, intolerancia, fanatizmus és xenofóbia sötétségében.

 

Ezek a fertőző gondolatok, kiegészülve a növekvő modern etnikai és vallási intoleranciával, ismét felütik visszataszító fejüket ezen a kontinensen és ebben az országban. Az antiszemita nyelvhasználat elfogadottá vált a politikai és kulturális életben, a magyar közbeszédben, a vezető sajtóban éppúgy, mint az egyébként békés sporteseményeken.

 

A médiának nagy felelőssége van abban, hogy ezek a témák nyilvános vita részévé váljanak, annak érdekében, hogy megerősítsék a magyar társadalom demokratikus értékeit. A médiát nem lenne szabad az uszítás eszközeként használni a társadalmi csoportokkal szemben. A gyűlöletbeszéd és a véleménynyilvánítás szabadsága közötti határokat világosan fel kell ismerni.

 

Ahogy az idő elválaszt minket a Soá borzalmaitól, egyre közelebb kerülünk egy olyan időszakhoz, amelyben a varsói gettó, Auschwitz, Babi Jar és Treblinka élő emlékezete puszta történelemmé lesz. Egy ma születő gyermek sohasem fog találkozni Soá-túlélővel vagy első kézből hallani azt a megszámlálhatatlan csodáról és tragédiáról szóló történetet, amely az emberiség legsötétebb óráiban esett meg. Ezért egyénként, valamint szabad és demokratikus társadalmakként is folytonos kötelességünk, hogy emlékezzünk és egyértelműen, cselekvő módon elutasítsuk az antiszemitizmus, anticionizmus, intolerancia és xenofóbia negatív és ragályos formáit.  

Ma az emberi szellem győzelmét ünnepeljük. A jó győzelmét a gonosz felett, a bölcsesség győzelmét a tudatlanság felett. Az emlékezés győzelmét a könnyű felejtés felett. Mai találkozásunk itt, azok kitüntetése, akik nem fordították el a fejüket, közös kötelességünkre emlékeztet minket, amely világos:

 

Nem elég jónak lennünk, tudnunk kell, mit tegyünk, ha a rosszal kerülünk szembe.

Nem elég tudnunk, mi mellett állunk, tudnunk kell azt is, hogy mi ellen.

Nem elég a gyerekeink toleranciára nevelése, a világ összes gyermekét meg kell szabadítanunk a gyűlölet bénító terhétől.

 

A Világ Igaza ebből mutat példát nekünk. Mai kitüntetésük a hála jele civil helytállásukért. Ez a díj ugyanakkor élő emlékezetként is szolgál a holokauszt túlélőinek, és nem kevésbé fontos szerepe az emlékezés, tanúságtétel és nevelés fáklyájának továbbadása a következő generációnak. Szenes Hanna, egy a sokak közül Izrael hősi panteonjában, Budapesten született. Korai húszas éveiben, 1944. március 15-én, ejtőernyővel érkezett Magyarországra egy küldetés teljesítésére: zsidókat menteni, akiket a nácik és magyar kollaboránsaik megöltek volna. Magyar katonák elfogták, és börtönbe zárták Budapesten. Bíróság elé állították és kivégezték. Csak 23 éves volt. Egyik utolsó versében írta:

 

„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,

Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön

Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,

Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.

Ezek a fények csillognak és különösen,

Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”

 

Anélkül, hogy ismerte volna őket, versét – mind a 24 355 Világ Igazának, köztük a 791 kitüntetett magyarnak szánhatta volna, akik a jóság megtestesítői, és példaképül szolgálnak mindannyiunk számára.

Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim! Legyen ez a mai esemény emlékeztető mindannyiunk számára, hogy van egy szent kötelességünk magunk és leszármazottaink felé: emlékezni arra, hogy mi történt a Soá alatt. Soha el nem felejteni a leckét és figyelmeztetést.

Köszönöm és SHALOM