– Csaknem fél éve teljesít szolgálatot Budapesten. „Frissen” érkezve azt hangsúlyozta, egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy megpróbálja közelebb hozni a magyar és az izraeli társadalmat egymáshoz. Ennyi idő elteltével hogyan látja, sikerülni fog?

– Igen, mondhatjuk, hogy ez a legfontosabb küldetéseim egyike. Ezt pedig azon keresztül szeretném elérni, hogy megpróbálom Izraelt sok más aspektusból – például a kultúra, a tudomány, a technológia szemszögéből – megismertetni az emberekkel. Ne legyenek illúzióink: hosszadalmas folyamatról, kemény munkáról van szó, amelynek sikerei nem fognak azonnal látszani. De az első benyomásaim pozitívak, nyitottságot és érdeklődést tapasztaltam, amerre megfordultam.

 

– Hogyan képzelte el ezt a munkát, mielőtt Budapestre jött?

– Mivel semmiféle kapcsolatom nem volt eddig Magyarországgal, úgy érkeztem, hogy „tiszta lapként” tekintettem rá. Így könnyebben meg tudok maradni a semleges megfigyelő, a vendég pozíciójában. Szerintem egy diplomatának egyébként ez a feladata.

 

– Valóban távol tudja tartani magát a magyar belpolitikát érintő kérdésektől? Sokaknak nem sikerül ez mostanában. Nemzetközi fórumokon kiáltanak egyebek mellett antiszemitizmust is hazánkra, azt is állítva, hogy a zsidóknak itt félniük kellene, ha kilépnek az utcára.

– Először is, válasszuk szét a két dolgot. Ami az önök kormányát, annak intézkedéseit, az általuk meghozott új törvényeket – köztük az új alaptörvényt – illeti, én vendégként követem, próbálom megérteni, ugyanakkor szerintem e kérdések kizárólag a magyar emberekre tartoznak. A magyar emberek tudják, mi a jó nekik, ez az ő döntésük. Abban az esetben azonban, amikor antiszemita megnyilvánulásokkal találkozom itt, de legyen az a világ bármely pontján, kötelességemnek érzem, hogy beavatkozzam, hogy felemeljem a szavamat. Ebben az egy kérdésben nem maradhatok néma. A magyar parlamentben is ülnek olyan képviselők, akik ránk mint zsidó emberekre és izraeliekre elfogadhatatlan kijelentéseket tesznek, amelyektől a magyar kormány igyekszik elhatárolódni, bár nézetem szerint tehetné ezt azért kissé erőteljesebben is ezekkel az emberekkel, ezzel a párttal, az ilyen kijelentésekkel szemben.

 

– Érez ön ebből az állítólagos fenyegetettségből bármit nálunk?

– Az nem igaz, hogy az itt élő zsidóknak félniük kellene Budapest utcáin, szó sincs mondjuk arról, hogy minden sarkon antiszemita szkinhed leselkedne rájuk. Az antiszemitizmus mindenütt jelen van a világban, meg kellene találni az ellenszerét, amely meggyőződésem, hogy az oktatásban rejlik. A szélsőjobbot pedig nyilván nem lehet leradírozni a „palettáról”, de meg lehet próbálni minimalizálni a mozgásterét s megakadályozni azt, hogy az antiszemitizmus a mindennapos közbeszéd részévé váljon. A magyar kormány pedig partnerünk, s meggyőződésem, hogy a jövőben is az marad, e kérdésben is.

 

– A két ország viszonyát hogyan látja?

– Vendégként tartózkodom itt, így nem vagyok abban a helyzetben, hogy belpolitikai kérdésekben állást foglaljak. Alapvetően nagyon jó, baráti viszony jellemzi a kapcsolatunkat. Én mindig is azt mondtam, hogy a magyarokat és az izraelieket erős kötelék fűzi össze, a múlt okán. Erre kell úgy tekinteni, mint a kapcsolat alapjára, s innen kell nézni a jövőbe.

 

– Kissé távolabbra, külpolitikai, pontosabban geopolitikai „vizekre” evezve milyen esélyeket, lehetőségeket lát Izrael számára a közel-keleti térséget alapjaiban megmozgató arab tavasz elvonultával?

– Bár már több mint egy éve annak, hogy a sokak által arab tavasznak nevezett folyamat beindult, még mindig az események közepén vagyunk. Egyvalami mindenesetre biztos, a Közel-Kelet már soha nem lesz ugyanaz, mint annak előtte volt. A legbölcsebb, amit a jelenleg is változó, formálódó helyzetben tehetünk, hogy kivárunk és követjük az eseményeket: várjuk, hogy leülepedjen a „felkavart por”.

 

– Egy korábbi nyilatkozatában egyszer úgy fogalmazott, a palesztin kérdést, a közel-keleti béke ügyét „tizenöt perc” vagy nagyon rövid idő alatt meg lehetne oldani, ha az érintettekben ehhez meglenne a tényleges akarat. Mégis milyen áron?

– A közel-keleti béke megoldásának kulcsa szerintem nagyon egyszerű, hiszen azzal mindenki pontosan tisztában van. Kompromisszum, két állam a két nép számára, elkülönülés, elismerés. Ha ezek a feltételek mind adottak, garantálom, hogy ha nem is tizenöt perc, de mondjuk egy hét elteltével el lehetne érni egy olyan megállapodást, amely végérvényesen lezárhatná a kérdést. A konfliktus jellege persze nagyban pszichológiai is, senki nem bízik a másikban.