UNHCR COL

Netanjáhú miniszterelnök nyilatkozata

  •  
     
  •  
    A miniszterelnök médiaügyi tanácsadójának tolmácsolásában
    A mai napon, 2015. június 22-én Benjámin Netanjáhú miniszterelnök úr az alábbi nyilatkozatot tette:
    "Izrael a jogállamiság mellett elkötelezett demokrácia. Újra és újra arra kényszerül, hogy megvédje magát a palesztin terroristáktól, akik egyszerre két téren követnek el háborús bűnöket: szánt szándékkal támadnak civilekre, miközben ők maguk a saját polgári lakosságuk mögé bújnak. Szándékosan veszélyeztetnek és élő pajzsként használnak palesztin civileket, többek között gyermekeket is, a mi polgárainkat pedig tudatosan választják támadásaik célpontjául.
    Az efféle tettek elleni védekezés során Izrael hadereje a legmagasabb szintű nemzetközi követelményeknek is megfelelve járt és jár el.
    A most tárgyalt jelentést egy hírhedten elfogult intézmény készítette, amely egyértelműen egyoldalú mandátum szerint cselekedett, és amelyet eleinte egy súlyosan részrehajló, a palesztin fél által pénzelt, végül pedig lemondásra kényszerült elnök vezetett.
    Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának rögeszméjévé vált Izrael. Több határozatot hozott Izrael Állam ellen, mint Szíria, Észak-Korea és Irán ellen összesen. Mi több, Izraelt több határozatban ítélték el, mint a világ összes többi országát együttvéve.
    Ebből következően országunk tévesnek és elfogultnak tekinti ezt a jelentést, és minden részrehajlás nélküli megfigyelőket arra kéri, hogy tegyenek ugyanígy. Nemrég ilyen elfogulatlan megfigyelők vették vizsgálat alá Izrael tevékenységét a gázai hadműveletek során. A résztvevők között az Egyesült Államok és más NATO országok tábornokai is jelen voltak. Végkövetkeztetésük az volt, hogy Izrael nemcsak megfelelt a nemzetközi jog fegyveres konfliktusokra vonatkozó előírásainak, hanem a legszigorúbb elvárásokat is meghaladta.
    Izrael Állam az ellenségei által alkalmazott brutális taktikák ellenére továbbra is elhivatottan követi a fegyveres összecsapások jogi előírásait, és a jövőben is a legmagasabb szintű nemzetközi előírásoknak is megfelelő módon fogja kivizsgálni a törvénysértő cselekedetekre vonatkozó állításokat."