Tel-Avívban ketten meghaltak egy lövöldözésben

Tel-Avívban ketten meghaltak egy lövöldözésben

  •  
     
    Ketten meghaltak, tízen megsebesültek Tel-Avívban egy bárban történt lövöldözésben - közölte az izraeli katonai rádió. 
    Az egyik televíziós csatorna közlése szerint egy biztonsági kamera által készített, több televízió által bemutatott felvétel alapján Izrael egyik arab lakosa a továbbra is szökésben lévő merénylőben fiát ismerte fel, és értesítette a rendőrséget. A hatóságok házról - házra kiterjedő hajtóvadászatot indítottak a merénylő elfogására Tel-Avívban, behatolnak a gyanús lakásokba, ahol feltételezésük szerint menedéket találhatott a terrorista. Egy rendőri egység átvizsgálta az elkövető észak-izraeli otthonát. A biztonságiak úgy vélik, hogy a már ismert személyazonosságú férfi - Izraelben először - az Iszlám Állam nevében követte el két emberéletet kioltó kávéházi lövöldözést. 
    A rádióban megszólaló egyik szemtanú elmondta, hogy a zsúfolt bár üvegfala előtt megállt egy harminc év körüli fekete hajú férfi, elővette fegyverét, majd lőni kezdte a bent tartózkodókat. 
    Két sebesült meghalt a helyszínről történt elszállítása közben, több sebesültet pedig kórházba szállítottak. Néhányuk állapota súlyos.