Száz programmal indul a fény ünnepe

A fény ünnepe

  •   Száz programmal indul a fény ünnepe
  •    
    ​Izrael budapesti nagykövete, Ilan Mor a feleségével gyújtotta meg a fény ünnepének kezdetét jelző első gyertyát a nyolc közül.
  • Fotó: Czerkl Gábor (Blikk)
     

    ​A menóra első gyertyájának meggyújtásával az egész világon kezdetét vette a hanuka,  a zsidóság nyolc napon át tartó ünnepe. Izrael budapesti nagykövete, Ilan Mor a feleségével gyújtotta meg a fény ünnepének kezdetét jelző első gyertyát a nyolc közül.

    Az egykori pesti zsidónegyed 18 helyszínén száz program várja a látogatókat keddtől nyolc napon át a hanuka  alkalmából. Több tucat zenei esemény, kiállítás, színházi előadás mellett filmfesztivál, városi séta, főzési akció szórakoztatja az érdeklődőket.

     
    A fény ünnepén a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újjáavatására emlékeznek. Az időszámításunk előtti második század közepén a görög uralkodó, IV. Antiokhosz az addig vallási önállóságot élvező Júdeá­ban korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellénizmus térhódítását.
     
    Elhelyezte Zeusz szobrát a szentélyben, és arra kötelezte a zsidókat, hogy a Tóra tilalmát megszegve boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. A zsidók fellázadtak, és győzelmük után újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt. Ám csak egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a menóra első gyertyáját. Az olaj mégis nyolc napon át égett. Azóta hanuka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg.
     

     
  •