Strategiai megallapodas

Stratégiai megállapodás a Teva-cégcsoporttal

  •    
    ​Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az izraeli Teva gyógyszeripari cégcsoporttal csütörtökön Budapesten. A megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója írta alá.
  • Fotó: NGM
     
    ​A nemzetgazdasági miniszter az aláírás előtt elmondta: a gyógyszeripar Magyarországon több mint 13 ezer embernek ad munkát, ráadásul az iparágban létesülő 10 munkahely további 23 állás létrejöttét segíti elő.
     

    A Teva 2000-ben a kanadai Novopharm felvásárlásával lett a világ első számú generikusgyógyszer-gyártója, és ezt a pozícióját máig őrzi. A 2010-es értékesítési adatok alapján 11,1 milliárd dollárral a világ 18. legnagyobb gyógyszergyártója lett - ismertette Varga Mihály. Elmondta, hogy a Tevának jelenleg 50 országban van közvetlen képviselete, több mint 20 országban gyártóhelye, 18 országban oktató-fejlesztő központja, és összesen csaknem 35 ezer embernek ad munkát világszerte.

     
    A miniszter szerint a Teva Magyarország Zrt. sok tekintetben azt a gazdapolitikát valósítja meg, amit a magyar kormány is követ 2010 óta: folyamatosan fejleszt, munkahelyeket teremt, termékei versenyképesek a nemzetközi piacon, és 2012-ben 172 milliárd forint értékben exportált Magyarországról.
     
    A Teva Varga Mihály szerint példa lehet valamennyi itt működő multinacionális cég számára, mivel a profitot nem viszi ki az országból, hanem a hazai gyártásba, kutatás-fejlesztésbe forgatja vissza.
     
    A miniszter kifejtette, hogy 2011-ben 7,5 milliárd forintot fizetett be a cég a költségvetésbe adó és járulékok formájában. Magyarország növekedéséhez az ilyen multinacionális cégek teszik hozzá a legtöbbet, ezért a kormány stratégiai partnerként tekint a Tevára.

     

    A cég 1993 óta van jelen a magyar gazdaságban, jelenleg mintegy 3000 embert foglalkoztat az országban, akik között sok a magasan kvalifikált kutató; a Teva ezenkívül szoros kapcsolatot ápol a hazai egyetemekkel, kutatóintézetekkel is - jelezte Varga Mihály.

     
    Szólt arról is, hogy a Tevának három telephelye van Magyarországon: Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban. A Teva eddigi magyarországi befektetései elérik a 300 milliárd forintot,  ezzel az összeggel a cég Magyarország legnagyobb befektetőihez tartozik. A vállalat 2012-ben 32,5 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre (k+f), beruházásra. Az idén további 15 milliárdot szán beruházásra, és 13,5 milliárd forintot k+f-re.
     
    A magyar kormány üdvözli, hogy a Teva hosszú távon elkötelezett a magyarországi beruházások mellett, a kormány pedig minden, munkahelyet teremtő beruházást támogat. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormány a Teva két utóbbi nagyberuházásához - így a debreceni üzem fejlesztéséhez és a gödöllői steril centrum termelési és k+f kapacitásának bővítéséhez - is pénzügyi támogatást adott.
     
    Varga Mihály kiemelte, hogy 2014-től az európai uniós források elosztása az NGM-hez kerül, és a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogják fordítani.
     
    Szabó László az aláírás előtt elmondta: naponta több mint 3000 munkatársuk dolgozik azon, hogy világszínvonalú termékeket kapjanak a betegek Magyarországon. Kiemelte, hogy a Teva nemcsak a betegeknek, hanem az orvosoknak, patikusoknak is fontos partnere.
     
    Szintén kiemelte, hogy a gyógyszeripar a GDP 5 százalékát adja, valamint hogy a gyártók kutatás-fejlesztéssel, magyarországi tevékenységükkel öregbítik a több mint 100 éves magyar gyógyszergyártás hírnevét.
     
    A Teva Magyarország Zrt. nettó árbevétele 2011-ben 252,2 milliárd forint volt a 2010-es 218,7 milliárd forint után. A társaság mérleg szerinti eredménye 49 milliárd forintra nőtt 2011-ben az előző évi 46,3 milliárd forintról.
     
    A kormány eddig több mint húsz külföldi érdekeltségű magyarországi nagybefektetővel kötött hasonló megállapodást, és összesen 40 ilyet tervez aláírni.
     
    Az április 16-án megjelent kormányhatározat szerint a közeljövőben együttműködési megállapodás születik a Siemens Zrt.-vel, az Ericsson Magyarország Kft.-vel, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.-vel és a Sanofi csoporthoz tartozó Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt.-vel.
     
    Forrás: MTI
     
  •