Simon Peresz

Simon Peresz 1923-2016

  •   Reuven Rivlin elnök nyilatkozata Izrael Állam kilencedik elnökének, Simon Peresz halálának alkalmából
  •    
    Reuven Rivlin elnök mély szomorúságát fejezte ki annak kapcsán, hogy Simon Peresz, Izrael korábbi elnöke és miniszterelnöke ma reggel a korai órákban elhunyt.  Az Elnöki Hivatal megerősítette, hogy Rivlin elnök - aki jelenleg egy állami látogatáson vesz részt Ukrajnában  - lerövidíti látogatását és a nap folyamán visszaérkezik Izraelbe.
    ​​
  •  
     
    Rivlin elnök azt mondta: "Nem messze innen, ahol most  járok Ukrajnában, van egy város, Vishnyeva, (Fehéroroszország) ahol Szymon Perski született, akiből egy fiatal férfi lett nagy álmokkal. Innen, Kelet-Európából emigrált Izráel földjére, és attól kezdve buzgón dolgozott a cionista mozgalomért, Izrael Államáért és Izrael népéért.

    Nincs Izrael Állam történelemében  egy olyan fejezet, amelyben Simon nem írt, vagy játszott volna szerepet. Egy személyben  vitt egy egész nemzetet a képzelet szárnyán, a vízió szárnyán.  Egy olyan férfi, aki ennek a népnek nagy szellemi jelképe volt. Simon ké​sztetésére szembenéztünk a jövővel, és szerettük őt. Szerettük őt, mert hagyta képzeletünket szárnyalni nemcsak a múlttal- és a jelennel-, hanem a jövővel  kapcsolatban is.

    Ez egy szomorú nap az izraeli nép és Izrael Állam számára. Mindannyian fejet hajtunk halálának hírére. Magammal viszem az emlékét, a kézfogását, a megfontolt tanácsát, amelyet mindig szeretettel adott. Magammal viszem különösen azt a reményt, amelyet ennek a népnek sugallt.  A remény és a béke szellemét,  amely az Ő útja és vágya volt. "

     In English​