Nograd megyeben jart a nagykovet

Nógrád megyei látogatás

  •   Nógrád megyébe látogatott az izraeli nagykövet
  •    
    Egynapos Nógrád megyei látogatást tett kedden Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete. Balassagyarmati és salgótarjáni tárgyalásain elsősorban a gazdasági kapcsolatok kiépítésén volt a fő hangsúly.
  • Fotók: Gyurkó Péter
     
    A zsidó állam diplomatája először Balassagyarmatot kereste fel, ahol hosszas beszélgetést folytatott a helyi vezetőkkel, többek között Medvácz Lajos polgármesterrel és Balla Mihállyal, a térség országgyűlési képviselőjével.
     
    A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Ilan Mor kiemelte, főként arról szeretne tájékozódni, milyen területeken lehetne befektetői kapcsolatokat létesíteni majd a megye kis- és középvállalkozásaival. Hangsúlyozta a mezőgazdaság fejlesztését, amiben Izrael jó példákkal szolgálhat. Ugyanúgy utalt a magas technológia, az informatika fontosságára. A nagykövet elmondta, nincs kezében a varázspálca, de ha az üzleti kapcsolatok kiépülnek, mindkét fél hasznot húzhat belőle.
     
    balassagyarmat2.jpgIlan Mor útja ezután az Ipoly-menti Zsidó Múzeumba vezetett, ahol megnyitotta Shai Ginott fotóművész kiállítását. A „Jeruzsálem szelleme” címet viselő tárlatot méltatva arról beszélt, hogy minden egyes embernek életében legalább egyszer el kellene mennie Jeruzsálembe, Izrael spirituális fővárosába és megtapasztalnia, hogy az egyistenhívő vallások milyen nagy békességben élnek egymás mellett. A képek pedig jól megmutatják a város kettős arcát: a múltat felevenítő hitéleti központot és emlékeit, illetve a modern település színes forgatagát. Köszönetet mondott továbbá a balassagyarmatiaknak, hogy ennyire hűen ápolják a város hatszáz éves zsidó hagyományait. Búcsúzóul a nagykövet felkereste a műemléki temetőt.
     
    A délután folyamán Salgótarjánba is ellátogatott, ahol a József Attila Művelődési és Konferencia-központ üvegcsarnokában az „Izrael: Egykor és most – Az álom valóra válik” című hologram kiállítás megnyitóján vett részt. A tárlat – amely Izrael állam 60 éves történetét mutatja be – július 3-ig tekinthető meg.
     
    Forrás: www.nport.hu​
     
  •