Izrael állampolgárai, most mindannyian osztozunk örömben és fájdalomban.
Két és fél évvel ezelőtt visszatértem a Miniszterelnöki Hivatalba. Az asztalomon az egyik legfontosabb és legbonyolultabb feladatom várt, amelyért elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek – élve és egészségesen hazajuttatni túszul ejtett katonánkat, Gilad Shalitot. Mára sikerült teljesíteni ezt a küldetést.
Nagyon nehéz döntéshelyzettel találtam szemben magam. Tudtam, hogy haza kell juttatnunk egy embert, akit Izrael Állama küldött a hadszíntérre. Az Izrael Védelmi Erők katonájaként és parancsnokként számos alkalommal vettem részt veszélyes küldetésekben. Abban azonban mindig biztos voltam, hogy ha én vagy valamelyik bajtársam fogságba kerülne, Izrael kormánya minden tőle telhetőt megtenne a hazajuttatásunk érdekében. Mint miniszterelnök most én is ezt tettem. Olyan vezetőként, aki naponta küld katonákat az izraeli állampolgárok védelmére, hiszem, hogy a kölcsönös felelősségvállalás nem pusztán üres frázis – hanem az itteni létezésünk egy létfontosságú alapeleme.
Ugyanakkor tudtam, hogy minimálisra kell csökkenteni az izraeli állampolgárok biztonságát fenyegető veszélyt. Ezért két világos követelést fogalmaztam meg. Először is azt, hogy a magasabb rangú Hamasz-vezetők, köztük tömeggyilkosokkal, börtönben maradnak. Másodszor pedig, hogy a szabadonbocsátásra jelöltek legnagyobb része ki lesz utasítva, vagy Júdea és Szamária területén kívül maradnak, hogy ezzel is meggátolhassuk őket állampolgáraink megtámadásában.
A Hamasz éveken át határozottan elutasította ezeket a feltételeket. Néhány hónappal ezelőtt azonban világos jeleit láttuk annak, hogy készen áll ellenállásán enyhíteni. Az egyiptomi kormány közvetítésével éjjel-nappal folytak a tárgyalások Kairóban. Kitartottunk, és amikor a legfőbb követeléseinknek eleget tettek… döntést kellett hoznom.
Tudom jól, hogy a fájdalom, amelyet a terrorizmus áldozatainak családjai elviselnek, nagyon súlyos. Nehéz végignézni, hogy a gazembereket, akik megölték szeretteiket, szabadon engedik, mielőtt letöltenék a teljes büntetésüket. De tudtam azt is, hogy a jelenlegi diplomáciai körülmények közepette ez volt az elérhető legjobb megállapodás, és semmi nem biztosítja azt, hogy az ennek eléréséhez szükséges feltételek a jövőben is adottak lesznek. Előfordulhatott volna, hogy Gilad eltűnik, amit nagyon sajnáltam volna, ilyen dolgokra akadt már példa korábban.
Giladra gondoltam, és arra az öt évre, amíg egy Hamasz cellában sínylődött. Nem akartam, hogy ő is Ron Arad sorsára jusson. Ront pontosan 25 évvel ezelőtt ejtették fogságba, és a mai napig nem tért haza. Emlékszem a nemes lelkű Batya Aradra. Emlékszem, hogyan aggódott a fiáért, Ronért, élete utolsó napjáig. Ilyen pillanatokban egy vezető egyedül találja magát, és döntést kell hoznia. Megfontoltam a dolgot – és döntöttem. A kormány minisztereinek jelentős többsége támogatott.
És ma Gilad hazatért a családjához, a népéhez, az országába. Ez nagyon megható pillanat. Nem sokkal ezelőtt, amikor kiszállt a helikopterből, átöleltem, odakísértem őt a szüleihez, Avivához és Noamhoz, és azt mondtam: „Hazahoztam a fiatokat.” Ez a nap azonban egy nehéz nap is; ha kisebb árat kellett volna fizetni, akkor is nehéz lett volna.
Szeretném leszögezni: továbbra is harcolni fogunk a terrorizmus ellen. Minden terrorista, aki visszatér a terrorizmus eszközeihez – az életét kockáztatja. Izrael állama különbözik az ellenségeitől: itt mi nem ünnepeljük a gyilkosok szabadon engedését. Itt mi nem tapsoljuk meg azokat, akik életeket oltottak ki. Ellenkezőleg, mi hiszünk az élet szentségében. Szentként tekintünk az életre. Ez a zsidó nép ősi hagyománya.
Izrael állampolgárai, az utóbbi napokban mindannyian olyan nemzeti egységet éltünk meg, amelyet már régen nem tapasztaltunk. Izrael ereje az egységben rejlik, most és a jövőben is. Ma mindannyian együtt örülünk Gilad Shalit hazatértének szabad országunkba, Izrael államába. Holnap este együtt üljük a Tóra örömünnepét. A következő sabbatkor a zsinagógákban felolvassuk a prófétai hetiszakasz részeként Ézsaiás próféta szavait (42:7): „hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.” Ma minden izraeli nevében elmondhatom, a Zsidó nép örök értékeken alapuló szellemében: „mert fiaid visszajőnek az ő határaikra [Jeremiás 31:17].” Ám Jizráel Háj! (Izrael népe él!)