Netanjahu kormányfővel tárgyalt a köztársasági elnök

Dr. Áder János Izraelben

  •   Netanjahu kormányfővel tárgyalt a köztársasági elnök
  •    
    Benjámin Netanjahuval tárgyalt Áder János kedd délelőtt Jeruzsálemben. A magyar köztársasági elnök arra biztatta az izraeli miniszterelnököt, személyesen győzödjön meg arról, hogy a zsidó kultúra a reneszánszát éli Magyarországon.
  • MTI
     
     
     


    Az államfő magyar újságíróknak elmondta: a miniszterelnöki hivatalban folytatott egyórás megbeszélésén mindketten rendezettnek ítélték a kétoldalú kapcsolatokat. Kitért arra, hogy a kereskedelmi forgalom tavaly rekordott döntött, elérte a hatszázmillió dollárt, és az izraeli tőke az ingatlanberuházások mellett a kutatásfejlesztésben és a high-tech iparágakban is egyre inkább jelen van Magyarországon.
        Áder János beszámolt arról is: Netanjahu azt mondta, súlyos veszélyt jelentenek az atomfegyver kifejlesztésére irányuló iráni törekvések, és úgy foglalt állást, hogy ezt meg kell akadályozni. Ehhez kért segítséget az izraeli kormányfő hétfőn Jeruzsálemben Hillary Clinton amerikai külügyminisztertől is.
        Kérdésre válaszolva Áder János elmondta, hogy az izraeli kormányfővel folytatott megbeszélésükön kényes ügyek - köztük az, hogy Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai író visszaadta magyar állami kitüntetését, illetve Nyirő József újratemetésének kérdése - "egy fél mondat erejéig sem" kerültek szóba. Téma volt viszont, hogy Európában több helyen felerősödött az antiszemitizmus, ez ellen pedig közösen kell fellépni - fűzte hozzá.
        Az MTI-nek arra kérdésére, hogy a magyar zsidóság helyzete szóba került-e, Áder János azt válaszolta: arra biztatta Benjámin Netanjahut, személyesen győződjön meg arról, hogy a zsidó kultúra a reneszánszát éli Magyarországon.
        A köztársasági elnök hétfőn Simon Peresz izraeli államfőt is budapesti látogatásra hívta meg.
        Áder János ezután a Jad Vasem Intézetnek, a világ legnagyobb holokauszt-emlékközpontjának a felkeresésével folytatta izraeli látogatását.
     
    Forrás: MTI
     
  •