Mako

Makón járt Ilan Mor nagykövet

  •  
     
    Zsidó kulturális fesztivált terveznek Makóra, megerősítik a testvérvárosi kapcsolatot Kyriat Yammal, megújulhat a helyi neológ és az ortodox izraelita temető – többek között ezekről tárgyalt keddi látogatásán Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete és Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony.
     
  •  

    ​Ilan Mor nem csupán baráti látogatásra érkezett Makóra március utolsó napján, vagy azért, hogy bemutatkozzon a város új polgármesterének, sok sikert kívánva munkájához, hanem azért is, hogy megbeszélje, milyen lehetséges utakon tudnak együtt gondolkodni a jövőben. A nagykövet elmondta, szeretné megerősíteni a testvérvárosi kapcsolatot a város és Kiryat Yam között.

     

    Támogatja annak ötletét, hogy a zsidó kultúrát bemutató fesztivált rendezzenek majd Makón és arról is beszélt, pártolja a mezőgazdasági és turisztikai kapcsolatok erősítését. Ilan Mor elmondta, nagyon fontosnak tartja a fiatalok tájékoztatását, ezért is tartott rendhagyó történelem órát a helyi József Attila Gimnáziumban.
     
    DSC00888 (2).jpgIlan Mor először a polgármesteri hivatalba érkezett, ahol Farkas Éva Erzsébet fogadta, itt beszéltek a lehetséges együttműködésről. Felvetődött az az elképzelés, hogy zsidó kulturális fesztivált rendeznének majd a városban. Cserediák programot is indítanának, hogy a makói és izraeli gyerekek jobban megismerhessék egymás kultúráját.
     
     
     
     
    Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony arról beszélt, hogy megtiszteltetésnek tekinti a nagykövet úr makói látogatását, hiszen Makót régen Kis Jeruzsálemként is emlegették, komoly hagyományokra épül az e téren ránk hagyott tudás. Több emlékhely is van a városban, amelyek ápolását, megőrzését fontosnak tartja az új városvezetés. A jövőbeni tervek között szerepel, hogy a helyi neológ és az ortodox izraelita temetőt is felújítanák. Az egyedülálló fejlesztés, kiemelt projektnek számítana, hiszen a zsidó hagyományok szerint újulna meg mindkét temető. A helyi, országgyűlési választó kerületben mezőgazdasági termékeket bemutató csarnokot hoznának létre, ahol a makói hagymát is szemléltetnék.
     
    Ilan Mor, Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony kíséretével a Hagymatikum Gyógyfürdőben tett látogatása után megtekintette a Neológ zsinagóga-emlékhelyet, Dr. Kecskeméti Ármin emléktáblát, az Ortodox Zsinagógát, ahol lerótta tiszteletét. Programja a Hagymaházban zárult. Az emlékhelyek megtekintésén a helyi dr. Kecskeméti Ármin Egyesület tagjai, önkormányzati képviselők és magánszemélyek is részt vettek.
     
    Forrás: Makói Kabinetiroda közleménye