MIBT Orszagos Konferencia 2017

Megfelelőek a magyar izraeli kapcsolatok

  •   Yossi Amrani nagykövet a Magyar Izraeli Baráti Társaságok Országos Konferenciáján
  •    
    Yossi Amrani izraeli nagykövet szerint a magyar-izraeli kapcsolatok megfelelő szinten vannak, de több erőfeszítést lehetne tenni egyebek közt a gazdasági kapcsolatok erősítéséért.
  •  
     
    A diplomata vasárnap Szekszárdon a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetségének konferenciája után újságíróknak azt mondta: reméli, hogy a két ország között a gazdasági, politikai, társadalmi együttműködés még szorosabb lesz. Hozzátette: ezért is várják nagy érdeklődéssel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatását.
     
    Kérdésre válaszolva kijelentette: egyetért Heisler Andrással – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével -, aki a konferencián azt mondta, reméli, hogy a jövő évi választási kampányban egy politikai erő sem „játssza majd ki a zsidó kártyát”.
    A teljes politikai közösség érdeke, hogy ne a kisebbségek elleni félelemre és gyűlöletre támaszkodva próbálják meg formálni a közvéleményt – mondta, hozzátéve, reméli, hogy a zsidóság, Izrael és az antiszemitizmus nem kerül a politikai napirendre.
    A konferencia helyszínére, az egykori szekszárdi zsinagógára utalva elmondta: az épület arra emlékezteti zsidókat és keresztényeket, hogy jól együtt tudnak működni, a történelem ugyanakkor arra, hogy az emberek kegyetlenek tudnak lenni egymással szemben.
    Forrás: mti.hu