Latogatas Hodmezovasarhelyen

Látogatás Hódmezővásárhelyen

  •   Vásárhelyi iskolákat keresett fel Izrael Állam nagykövete
  •    
    Péntek délelőtt érkezett a vásárhelyi városházára Ilon Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, akit hivatalában fogadott Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezetője. ​
  • Fotó: promenad.hu
     
    Négyszemközti megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatójukon Lázár János leszögezte: a magyar kormány barátja, és politikai-gazdasági szövetségese Izrael, és a jelen magyar kormány az, amely biztonságot és védelmet garantál valamennyi kisebbség számára. Mint kifejtette, ennek tanújelét lehet venni Vásárhelyen a vásárhelyi emberek gondolkodásában is.
     
    Mint Lázár János kifejtette: a nemzetközi és a tengeren túli sajtóban felröppennek olyan hírek, amelyek Magyarországot negatív fényben állítják be, miközben az igazság az, hogy 2010-től nem lehet a magyar fővárosban neonáci felvonulást rendezni, és ez a kormány volt az, amely a Magyar Gárda tevékenységét gyakorlatilag beszüntette. A Fidesz kormánya garantálja minden kisebbség biztonságát, és minden, a zsidó közösségeket érő támadások ellen határozottan fellépnek. Orbán Viktor kabinetje kiváló kapcsolatot ápol Benjamin Netanjahu kormányával, és elismeri az izraeli állam gazdasági és társadalmi modernizáció területén végrehajtott intézkedéseit.
     
    Lázár János kijelentette: az együttélésre és az együttműködésre, hiszen a városban, amelyből közel ezer zsidó polgártársunkat hurcolták el és ölték meg a Holokauszt idején, az emberek nem úgy gondolkodnak, hogy „az ő Holokausztjuk, az ő tragédiájuk”, hanem arról beszélnek, hogy „a mi veszteségünk”, hiszen a hódmezővásárhelyi zsidó közösséget ért veszteség minden hódmezővásárhelyi vesztesége, hiszen 1944-ben kiváló hódmezővásárhelyi polgárokat, és kiváló magyarokat vittek el.
     
    A nagykövet kijelentette: saját kezdeményezése volt, hogy Hódmezővásárhelyre jöjjön, amelyet egy nagyszerű városnak tart, és lehetősége van Izrael államot úgy bemutatni, ahogyan talán nem ismerik – vallotta Ilan Mor, aki hozzátette: rendkívül fontosnak tartja emiatt a fiatalokkal, a jövő nemzedékével való személyes találkozást.
     
    A nagykövet izraeli látogatásra hívta meg Lázár Jánost, mint polgármestert és mint a magyar politika fontos személyiségét. Mint rámutatott, mindkét félnek érdeke a gazdasági kapcsolatok további erősítése, és a Dél-Alföld számára kedvező lehetőségek nyílhatnak meg a mezőgazdaság területén is.
     
    A Németh László Gimnáziumban Árva László igazgató köszöntötte a magas rangú vendéget, akinek bemutatta a közel 1200 tanulóval működő intézményt. Angol nyelvű előadásában Ilan Mor bemutatta országát, hogy a vásárhelyi diákok első kézből szerezhessenek tényeken alapuló ismereteket. A délután folyamán a nagykövet találkozott a vásárhelyi zsidó közösség tagjaival és látogatást tett az Emlékpontban is.
     
    Forrás: promenad.hu
     
  •  
  • További cikkek a látogatásról

  •  

    Délmagyar

    HVG

    MNO (Összefoglaló a HírTv-ben)