Kalocsai latogatas

Kalocsára látogatott a nagykövet

  •   Izraeli testvérvárosi kapcsolat elősegítését ajánlotta Kalocsának a nagykövet
  •    
    ​Kalocsa és az izraeli Názáret lehetséges testvérvárosi kapcsolatáról, és az izraeli-magyar cserediák programról is beszélt Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete kedd délelőtti kalocsai látogatása során.
  •  
     
    A nagykövet a „Zsidók Kalocsán és környékén” című kötet szerzőjének és az abból lett There Was Once [Egyszer volt…] című dokumentumfilm alapjait kutatómunkájával megteremtő Magóné Gyöngyi történelem szakos pedagógus, a kalocsai Szent István Gimnázium igazgató-helyettesének meghívására érkezett Kalocsára. Első útja a Városházára vezetett, ahol Török Ferenc polgármester köszöntötte, és akivel Kalocsáról, annak múltjáról, az együttélésről, a toleranciáról is beszélgetett.
     
    Mint az Magóné elmondásából kiderült a nagykövet hivatalos úton már jelezte, hogy látta a kalocsai zsidósági históriájának feltárásáról szóló filmet és olvasta annak előzményét, a könyvet is. Ennek okán – illetve mert tervei között szerepel, hogy minél több magyarországi városba ellátogat –, örömmel egyeztette le a találkozó végső dátumát három héttel ezelőtt a magyar Parlamentben zajló antiszemitizmus konferencián a tanárnővel.
     
    Ilan Mor Török Ferenccel történt beszélgetését követően elmondta: nagyra értékeli a polgármester vendégszeretetét.
    – Szeretnék minél több városba látogatást tenni Magyarországon, amennyiben ez lehetséges, hogy beszélhessek arról, honnan érkeztem és milyen az én városom – tekintett a jövőbe a nagykövet.
    Majd hozzátette: az Egyszer volt című film nagyon fontos szerepet tölt be, mert a fiataloknak megmutatja, milyen volt ez az időszak, és egyértelműen utal arra, hogy mindaz, ami akkor történt miért nem ismétlődhet meg.
     
    Ilan Mor azt is elmondta, remek testvérvárosi kapcsolat a Kalocsa és Betlehem közötti, és javasolja, hogy Kalocsa és Názáret között is jöjjön létre egy hasonló. Többi közt azért, hogy a kalocsai emberek is megismerhessék a Szentföldet, ami nem csak a lelki feltöltődés miatt fontos, hanem azért is, hogy lássák mennyit fejlődött ez a város.
     
    Török Ferenc közölte nagy örömmel vennék a testvérvárosi kapcsolatot. Majd utalt arra is, hogy több kalocsai csoport járt már a Szentföldön, de ezt egy újabb lépéssel, akár rendszeressé is lehetne tenni.
    – Sőt, ahogy nagykövet úr szavaiból kivettem, úgy érzem, segítségével izraeli befektetőkkel is megismertethetjük városunkat, akik felismerhetik Kalocsában a gazdasági kapcsolat lehetőségét is.
     
    A polgármesterrel történő találkozás hivatalos záróakkordjaként Ilan Mor átnyújtott egy dokumentumot a polgármesternek, mellyel az Izrael és a Magyarország közötti cserediák programok megvalósulását segíthetik elő. A nagykövet elmondta: ez egy hivatalos dokumentum, mivel Izrael és Magyarország idén aláírt egy megállapodást a középiskolások cserediákprogramjára vonatkozóan. Így, kéri a polgármestert, hogy azokkal a középiskolákkal töltesse ki a dokumentumot, akik csatlakozni szeretnének ehhez a programhoz.
     
    A látogatás a Szent István Gimnáziumban folytatódott, ahol a nagykövet előadását követően megtekintette azt a nevelő és oktató munkát, ami az intézményben a tolerancia terén folyik.