KUM valasza

Magyarország Külügyminisztériumának közleménye

  •   KüM: elfogadhatatlan, hogy polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék
  •    
    A Külügyminisztérium szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. században, a demokratikus Magyarországon polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék, bántalmazzák.
  •  
     
     A Külügyminisztérium ezt azzal összefüggésben írta szerdán, hogy az index.hu rövid híre szerint a Jobbik ifjúsági tagozatának kedd esti fáklyás menete során a Dohány utcai zsinagóga közelében néhányan egy izraeli zászlót felgyújtottak és megtapostak. A Belügyminisztérium keddi közleménye szerint pedig a Ferenciek terén "szélsőjobboldali ellentüntetők verbálisan inzultálták" a Milla tüntetésére érkezőket, és a rendőrség dupla sorfallal állította helyre a rendet.
        A Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye úgy fogalmaz: a kormány "elkötelezetten küzd az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen, és minden rendelkezésére álló eszközzel, a leghatározottabban fellép ezen veszélyes jelenségek ellen".
        A Külügyminisztérium "radikális elemek által elkövetett antiszemita indíttatású verbális és fizikai" atrocitásokról írt. "Különösen fájdalmas, hogy ezek a magyar nemzet egységét aláásó és nemzetközi hitelességét romboló provokációk éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján történtek meg, hiszen a forradalom a nemzet egységét példátlan tisztasággal mutatta fel, és vele Magyarország az egész szabad világ elismerését kivívta".
        Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: ha a hírek valósak, az nagyon nyugtalanító fejlemény. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy amikor az egész világ 1956 hőseire emlékezik, miért kell politikai célzattal "belerángatni" ebbe Izraelt. Úgy vélte: az incidens több másik ismert esettel, így az index.hu fotósának keddi megtámadásával és az augusztusi Magyarország-Izrael válogatott meccsen elhangzott szlogenekkel is összekapcsolódik. A nagykövet felszólította minden demokratikus párt vezetőjét, hogy világosan és egyértelműen fejezzék ki azt: Izrael zászlajának - egy baráti ország zászlajának - elégetése elfogadhatatlan, az antiszemita, Izrael-ellenes jelszavaknak nincs helyük Magyarországon.
        Bényi Mónika, az ORFK szóvivője kedd este azt mondta az MTI-nek: ilyen jelzés a rendőrséghez nem érkezett, ilyen eset miatt a rendőrség nem intézkedett.
        A Jobbik szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében arról írt, hogy sem a párt, sem annak ifjúsági tagozata (IT) nem ismeri azokat, akik az IT október 23-ai vonulásán elégettek egy izraeli zászlót. A párt arra gyanakszik, hogy "az eset provokáció volt".
        Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán az MTI-vel azt közölte: pártjuk "mélyen elítél minden, a Magyarországon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást". Az ellenzéki pártvezető közleményében kiemelte: az MSZP a jövőben is határozottan fellép azok ellen, akik a bűnbakkeresésben, az indulatok elszabadításában, az egyre nehezebb körülmények között élő emberek egymás ellen fordításában érdekeltek.
        A Demokratikus Koalíció (DK) szerdán az MTI-nek küldött közleményében "fölháborodottan tiltakozik" az izraeli zászló fölgyújtása ellen. A DK elítéli egy állam zászlajának elégetését, mint a politikai vélemény-nyilvánítás elfogadhatatlanul szélsőséges formáját - fogalmaztak.
     
    MTI
     
  •