KKM nyilatkozata

A KKM nyilatkozata

  •   A KKM nyilatkozata az elmúlt időszakban történt közel-keleti események kapcsán
  •  
     
  •  
    A Külgazdasági és Külügyminisztérium mélyen elítéli az elmúlt héten történt erőszakos incidenst, amely során a Nyugati Parton ismeretlenek elraboltak három izraeli fiatalt, akik hollétéről és a cselekedet elkövetőiről azóta sincsen megerősített informá​ciónk.​

    Együttérzésünket fejezzük ki az incidensek által érintettek családjainak. Reményünket fejezzük ki, hogy az izraeli és palesztin biztonsági erők együttműködésével a hasonló erőszakos cselekmények megelőzhetőek, és minél hamarabb sor kerül a fiatalok szabadon bocsátására.
     
    Elengedhetetlennek tartjuk az erőszak eszkalációjának megelőzését, és elítéljük a terrorizmus minden formáját. Álláspontunk szerint a közel-keleti konfliktus rendezése, a térség békéje és biztonsága csak az izraeli és a palesztin fél közti közvetlen párbeszéd útján valósulhat meg, ezért szükségesnek tartjuk, hogy az érintett felek mielőbb újítsák fel a béketárgyalásokat.