1947. februárjában Nagy Britannia, amely 1917 óta felügyelte a mandátumi területet, úgy döntött, hogy a Palesztin Mandátum ügyét átadja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Az ENSZ létrehozott egy Speciális Palesztinával Foglalkozó Bizottságot (UNSCOP), amely két  egy arab és egy zsidó  állam megalakítására tett javaslatot az adott területen, valamint Jeruzsálemben mint nemzetközi enklávéban.

A zsidó lakosság, bár elégedetlen volt a számára kijelölt terület kis méretével, amely ellentmondott azoknak az ígéreteknek, amelyeket a Népszövetség 1922-ben tett, és ugyancsak elégedetlen volt azzal a tervvel, amely nemzetközivé tételével elválasztja Jeruzsálemet az államtól, de végül elfogadta a kompromisszumot.

Az ENSZ Közgyűlése a megosztási tervről szavazást rendelt el, és 1947. november 29-én meghozta 181. számú határozatát 33 igen, 13 nem szavazattal és 10 tartózkodással.

 

 

A felosztási terv arab elutasítása nem szorítkozott politikai cselekvésre. A Mandátum területének arab lakói nagyarányú terrorista kampányt indítottak zsidó szomszédaik ellen. Ezt követően öt arab hadsereg a pusztítás szándékával megszállta Izraelt, amikor az ország 1948. május 14-én kikiáltotta függetlenségét. A zsidó lakosság megvédte magát az arabok által hangoztatott tervvel szemben, amely szerint a zsidókat a tengerbe kell szórni. Ennek azonban magas ára volt, a teljes lakosság 1 %-a vált a harcok áldozatává, és súlyos károkat okozott az új államnak.

A Mandátum területének arab lakossága is megszenvedte a szétválasztási terv elutasításának következményét. Sokan követték vezetőik felszólítását, és elmenekültek, míg mások a harcok közbeni elfogatásuk után távoztak. Az a nagyszámú arab, aki Izraelben maradt, teljes  egyenlő jogokkal bíró  állampolgárságot kapott. Mindazonáltal a palesztin menekült probléma létrejött.

A háború végén Egyiptom felügyelete alá került a Gázai Övezet, Jordánia pedig annektálta Cisz-Jordániát. Egyikük sem volt azonban képes megalapítani a palesztin államot azon a területen, amelyet tizenkilenc évig ellenőrzésük alatt tartottak.

Míg az ENSZ Közgyűlés 181. számú határozata kifejezte a nemzetközi közösség akaratát, hogy megalapítsák Izrael Államát, Izraelnek még az ENSZ valamennyi követelményét is teljesítenie kellett ahhoz, hogy a szervezet befogadja tagjai sorába. A Biztonsági Tanács jóváhagyása után, 1949. május 11-én Izrael elfoglalhatta helyét, az ENSZ ötvenkilencedik tagállamaként.

 

 

A Közgyűlés határozatának három elsődleges eleme volt, amelyek mind a mai napig jelentőséggel bírnak:

ˇ        A 181. számú határozat megállapította, hogy a nemzetközi közösség elismeri, hogy a zsidó népnek joga van az önálló államra, egy zsidó államra történelmi hazájában.

ˇ        A határozat felszólított arra, hogy a két nép két államot  egy zsidót és egy arabot  hozzon létre a Földközi-tenger és a Jordán folyó között, amelyekben mindkét nép megvalósíthatja nemzeti törekvéseit. A béketárgyalásokkal kapcsolatos szabályzat felett Izrael rendelkezik. Mindazonáltal a Brit Mandátum területén élő arabok elutasították az államalapítást, mert az csak kompromisszumok árán jöhetett volna létre. Mind a mai napig a palesztinok folytatják ezt az elutasító magatartást, és nem hajlandók kompromisszumot kötni. Ami a jelent illeti, a palesztin államot nem fogják megalapítani, minthogy részükről sem hajlandóság, sem tárgyalási készség nem mutatkozik.

ˇ        A 181. számú határozatot elutasító, a Mandátum egykori területén élő arab népesség kifejezésre juttatta, hogy nem áll érdekükben a palesztin állam megalapítása, amennyiben ez együtt jár a zsidók állami léthez való jogával. A zsidó állam közel-keleti létének elismerését ellenzők képezik a konfliktus magvát. Még napjainkban is elutasít a palesztin vezetőség minden felszólítást arra, hogy ismerje el Izraelt mint zsidó államot, és ez az elutasítás akadályozza meg a konfliktus megoldását.

Ha a palesztinok 1947-ben a kompromisszum útját választották volna, azzal sok-sok szenvedést akadályozhattak volna meg mindkét oldalon. Még mindig nem késő visszatérni a közvetlen tárgyalásokhoz, amelyek mindkét nép számára jobb jövőt hoznának.