– A holokauszt-emléknapon Magyar Levente külügyi államtitkár arról beszélt, hogy a magyar állam megvédi a zsidó közösségeket a veszélyektől, köztük az iszlám antiszemitizmustól. Ön szerint az antiszemitizmus elleni védelem legjobb eszköze a kerítés, a menekültek táborokba zárása, valamint a Stop, Soros! kampány, illetve az EU és az ENSZ megbélyegzése?

– Nem tudom, mi a magyar zsidók védelmezésének legjobb eszköze. Azt viszont tudom, a magyar kormány elkötelezett abban, hogy biztosítsa a zsidó közösség működéséhez szükséges hátteret. Gondoskodik a közösség boldogulásának anyagi feltételeiről, arról, hogy a zsidó vallási és kulturális élet újjászülessen Magyarországon. Láthatja a zsinagógák újjáépítésének folyamatát a budapesti Rumbach Sebestyén utcától egészen Miskolcig és Szegedig. Ez a kormány elkötelezte magát az ország zsidó-keresztény hagyományai mellett, és elismeri a magyar zsidó közösség szerepét az ország történelmében, abban, ahogyan elősegítették az ország boldogulását. A kabinet elkötelezett abban is, hogy garantálja a zsidó közösség biztonságát.

– És ennek valóban a kerítésállítás a legjobb módja?

– Én a biztonság pártján állok. Robert Frost amerikai költő mondta: a jó kerítésektől jobbak a szomszédok is. Ez részévé vált a mi történelmi DNS-ünknek. Olyan időszakban élünk, amikor sokan azt mondják, a globalizmusban hisznek, egy olyan világban, ahol a határoknak már nincsen hely, nyitott társadalomra van szükség. Én magam is egy nyílt társadalom képviselője vagyok. Csakhogy egy olyan közösség, ahol az ember saját lényege, saját identitása veszélybe kerülhet, már nem érdemli meg ezt a nevet. Azt gondolom, Magyarország döntése, hogy kerítést épít, egész Európa számára segítség lehet, de nem az én dolgom, hogy ezt megítéljem.

– Az önök miniszterelnöke, Benjámín Netanjáhú volt a legelső vezető, aki gratulált Orbán Viktor kétharmados választási győzelméhez. Tudjuk, ő nagy barátja a magyar kormányfőnek. Mi a közös a két politikusban?

– Ahogy mondta, Netanjáhú miniszterelnök Orbán Viktor barátjának tartja magát, de tegyük hozzá, hogy Orbán is barátként kezeli Netanjáhút. Szerintem mindkét országnak jó, hogy kapcsolataink fellendülőben vannak. Ez a két politikus sok szempontból hasonlóan látja a világot. Azon dolgoznak, hogy mindkét ország megőrizze önazonosságát egy olyan hullámverésben, amely tőle lényegesen különböző szomszédok, bizonyos filozófiák felől jön.

– Az iszlámra gondol?

– Inkább úgy fogalmaznék: biztonsági kockázatokra. Izraelnek számos biztonsági kihívással kell megküzdenie, nagy energiát kell fektetnie abba, hogy megőrizze identitását. Magyarország bizonyos értelemben szintén olyan sziget, amely meg akarja őrizni saját önazonosságát az Európai Unióban. Szerintem minden országnak joga van ehhez. Tény, hogy a gazdaság működése globalizálódik, ahogy a kultúra, de még a gasztronómia is, ám az identitásunkat, etnikai azonosságunkat mégsem szabad feladni. Amikor egy ország belemegy abba, hogy korlátlanul és ellenőrzés nélkül fogadjon migránsokat, új helyzetbe kerül, amely ellentmond annak a jognak, hogy az ország saját magát határozhassa meg, kikkel akar együtt élni.

– Egy hónapon belül összeül az újonnan megválasztott magyar parlament, és dönt a Stop, Soros! törvényjavaslatról. Ön szerint mire hasonlít ez majd jobban: az orosz ügynöktörvényre vagy az izraeli átláthatósági jogszabályra? Melyik lehet a minta?

– Nem olvastam a szöveget, és valójában nem ismerem a kormány politikai szándékát sem ezzel kapcsolatban. Azt viszont tudom, hogy minden országot megillet a jog, hogy megfigyeljen és ellenőrizzen külső hatásokat. Izraelről beszélek, hiszen nem feladatom, hogy megítéljem az itteni folyamatokat. Ez az önök joga. Az is, hogy szavazzanak a kormányról, válasszanak, kifejtsék az álláspontjukat. Izraelben vannak olyan civil szervezetek, olyan egyesülések, amelyeket külföldi kormányok finanszíroznak. Feltehetjük a kérdést: ki hatalmazta fel bármelyik európai országot vagy akár az Európai Uniót arra, hogy anyagi támogatással avatkozzon be az izraeli belpolitikába? Mert akadnak olyan európai országok, amelyek politikai céljaik érdekében pénzt ajánlanak fel izraeli szervezeteknek. Ön szerint ez helyes dolog? Mert szerintem beavatkozás. Olyan beavatkozás, amivel ráadásul el sem akarnak számolni, nem is akarják, hogy átlátható legyen. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, és legyünk őszinték. Ha egy civil szervezetet egy baráti országból pénzelnek, az egy kérdés. De mi van akkor, ha ellenséges országból érkezik a pénz, hogy gyengítsenek minket? Ennek talán nincs nemzetbiztonsági következménye? Ez nem hat a nyilvánosságra? Nem befolyásolhatja a választói közhangulatot? Gyakran azonban nemcsak államokról van szó, hanem nagyhatalmú magánszemélyekről, akik szuperhatalmi eszközökkel, roppant szabad tőkével rendelkeznek, amit politikai céljaik elérése érdekében mozgósítanak. Befolyást akarnak, miközben még csak nem is polgárai az adott országnak.

– Ha Soros Györgyre gondol, akkor ő történetesen magyar állampolgár is.

– Értem, de Izraelnek nem polgára, és én a saját hazámról beszélek. Soros Izraelben is finanszíroz szervezeteket, amelyek befolyásra törekszenek. Még azt sem mondom, hogy ezt meg kellene tiltani, csak azt, hogy ennek átláthatónak kell lennie. Mindössze erről szól az izraeli törvény. Ha a magyar Országgyűlés megmarad ezek között a keretek között, akkor én nem látok semmi rosszat abban, hogy meg akarják mutatni, kik állnak a színfalak mögött.

– És ha megjelentetik az újságban az úgynevezett Soros-zsoldosok listáját?

– Ilyesmiről nagykövetként nincsen hivatalos álláspontom. Nem tudhatom, ki áll a lista mögött. Nincs alapom arra, hogy megítéljem, bárkinek mit kellene vagy nem kellene csinálnia, de legyünk őszinték: ez a lista egy magyar hetilapban jelent meg. Van, aki azt mondja, hogy a kormány áll mögötte, mások meg azt mondhatják: ez a média felelőssége. A kérdés tehát az, hogy egy újság miért közöl ilyesmit. Feljogosítja-e erre a sajtószabadság? Nem az én feladatom, hogy feleljek ezekre a kérdésre.

– Jó, akkor kérdezek nagykövetnek valót. A közelmúltban Izraelben járt Orbán egyik külpolitikai tanácsadója, hogy a visegrádi országok következő csúcstalálkozójáról tárgyaljon. Netanjáhú még azt is felvetette, hogy ezt a találkozót tartsák Jeruzsálemben. Miért tekinti az izraeli kormány olyan fontosnak az együttműködést a visegrádi négyekkel?

– A visegrádi országokkal mostanában nagyon sok közös érdeket találtunk, egyre erősebb a kölcsönös megértés. Ezek uniós tagországok, márpedig Izrael első számú kereskedelmi partnere az EU, amely fontos szereplője a világpolitikának, és ebben a szervezetben a döntéseket a tagállamok konszenzusával hozzák. Nekünk ezek a döntések nagyon is számítanak, hiszen vannak stratégiai érdekeink Európában. Fontos tehát, hogy baráti kapcsolatokat építsünk. A visegrádi országok nyitottnak mutatkoznak arra, hogy erősítsék kapcsolataikat Izraellel, és mi tudatában vagyunk annak, hogy ez nagy lehetőség: ezeknek az országoknak nemcsak együttes lélekszáma jelentős, de gazdaságuk bővülésének adatai is imponálóak. Úgy gondoljuk, hogy a 2004-ben és az utána csatlakozott országok jelentik a jövő növekedési motorját Európában.

– Tehát nem az Európai Bizottság vagy a brüsszeli bürokrácia elleni szövetségről van szó?

– Ez szövetség valamiért, és nem valami ellen. A kölcsönös megértés és együttműködés erősítése érdekében született szövetség, amelynek vannak biztonsági aspektusai is. Korábban azt szokták mondani, hogy Európa biztonságát veszélyeztetheti a Közel-Kelet instabilitása. Csakhogy ez fordítva is igaz lehet. A Közel-Kelet biztonságát is veszélyeztetheti Európa stabilitásának megrendülése. Azt gondolom, a magyar külpolitika nagyon is jól érti, hogy Brüsszel egyes politikai döntéseinek milyen hatása lehet a Közel-Keleten, Izraelben, Egyiptomban, de Líbiában és Szíriában is. A helyzet stabilizálására van szükség a Közel-Keleten: ebben egyetértünk Orbánnal.

– A két miniszterelnök barátságának milyen haszna van azok életére, akik kedvelik őket, és azokéra, akik nem értenek egyet velük?

– Országaink között erősödik a tudományos-technikai együttműködés. Reményteli projektek megkezdése előtt állunk, ezek egyike a lézerkutatás, hiszen Izraelben igen fejlett a lézertechnika, és önöknél, Szegeden nyílt egy igen korszerű lézerkutató intézet. Készen állunk egy okosmobilitás-projekt megkezdésére, de remek kilátások vannak arra is, hogy az önvezető járművek kutatását összehangoljuk, hiszen Magyarország elhatározta egy világon egyedülálló tesztpálya építését. Vannak tehát olyan sarokpontok, amelyek összekötésével nagyon is érdemes foglalkoznunk.

– Beszélnünk kell olyasmiről is, ami állandó és stabil már három generáció életében. Ez pedig a független Izrael állam létezése, amely több mint száz generáció álma volt. Vajon adottak-e a feltételek ahhoz, hogy ez az állam békében fejlődjön tovább, ahogyan az elődök álmodoztak róla? Lezárult-e a háborúk kora?

– A nemzetek, az országok, a politikai intézmények sok szempontból emlékeztetnek egy élő szervezetre. Az az ország, ahol én születtem 1958-ban, mindössze tíz éve létezett. Most pedig hiába hetvenéves, államként nagyon fiatal: lüktető, aktív, energikus. Valahányszor, hazamegyek, kicsit másnak látom, Izrael titka a folyamatos változás. A zsidó bevándorlók betelepülése a világ minden tájáról hozzájárul az ország alakításához. Az izraeli szellem kreativitása a titok nyitja. Én olyan országban születtem, amelynek gyakorlatilag nem volt gazdasága, nemzetközi támogatásból élt. Ma, az OECD tagjaiként a szervezet listáján a világ első húsz legjobban teljesítő országa között vagyunk. Olyan ország a miénk, melynek megalapítása óta folyamatosan nőtt a GDP-je, a startup vállalkozások országa, amely az élvonalban van a kamerák, a számítógépek, a mobiltelefonok fejlesztésében, a nanotechnológiában. Izrael a tudásgazdaság országa. Az első évtizedekben még mezőgazdasági ország volt. A mai mezőgazdaság mérete százszorosa az akkorinak, ami egykor a GDP 30 százalékát tette ki, ehhez képest az agrárium mai részesedése már egy százalék alatt marad. A mai Izrael a térség egyik elosztóközpontja, az összekötő kapocs Ázsia, a Közel-Kelet és Európa között. Amikor én születtem, Izraelt ellenségek gyűrűje vette körül, és szinte folyamatosan háborúban álltunk. Egyiptommal békében élünk a hetvenes évek második fele óta, Jordániával 24 éves a béke. Persze ma is vannak olyan fenyegetések, amelyek létében veszélyeztetik országunkat, de a stratégiai helyzetünk jobb, mint eddig bármikor.

– Vállalkozik-e jóslatra a következő évtizedekre, mondjuk hetven évre?

– Biztos, hogy más ország lesz, mint ma. De nincsenek kétségeim a zsidó szuverenitás, Izrael állam létezése szempontjából. És ebben senki se kételkedjen. Minket nemzeti sajátosságainkból következő hozzájárulásunk tesz a nemzetközi közösség részévé. Egy-egy nemzetnek lehetnek ellenségei, de létét csak akkor fenyegeti igazi veszély, ha országában megszűnik a növekedés, ha a nemzet elveszíti a hitét önmagában.

– Honnan jön a kreativitás? Talán egy különleges oktatási rendszerből?

– A cionista államalapítók magasra tették a mércét: modellországot akartak létrehozni. Nem adták alább, nekünk kell a legjobbnak lenni, csak akkor őrizhetjük meg függetlenségünket, szuverenitásunkat. Szerintem a sikerek titka nem csak az oktatási rendszer, azon még sok javítani való akad. Inkább arról a mentalitásról van szó, hogy egy-egy problémán mindig a megoldásig kell dolgozni. Ehhez a megalapozott tudáson kívül eltökéltség is kell, és gyakran improvizáció is. Talán az sem mellékes, hogy éles helyzetben mindig azonnali megoldással tudunk előállni. 

(Forrás: www.168ora.hu)​​